Sok diák nem akarna visszamenni az iskolákba, örökre online tanuló maradna

Közel négyszázan válaszoltak a Huawei Technologies Hungary legfrissebb kérdőívére , amely a járványhelyzet kapcsán kényszerű otthon-tanulási szokásokat tárta fel. Az online felmérés többek között arra volt kíváncsi, mennyi időt töltenek tanulással az otthon maradt diákok, milyen típusú távoktatásban vesznek részt, továbbá mit hiányolnak az iskolák padsoraiból, mit ültetnének át a jövő oktatásába a „home learning”-ből.

Nem érte őket váratlanul az online tanulás

A felmérésből kiderült, hogy a válaszadók több mint 60 százalékának semmilyen eszközt nem kellett beszereznie ahhoz, hogy teljesíteni tudja tanulmányait otthonról – többségük ugyanis már a digitális kor szülöttje: 30,6 százalékuk középiskolai, 29,1 százalékuk pedig főiskolai, egyetemi tanulmányokat folytat, érdekesség, hogy további 13 százalékuk online fakultatív oktatásban, míg 12 százalékuk nyelvkurzusokon vesz részt.Akiknek mégis vásárolniuk kellett, azoknak elsősorban – 17,5 százalékuknak – notebookra volt szükségük, míg 11,5 százalékuk mikrofont, vagy headsetet, 10 százalékuk nyomtatót, illetve szkennert szerzett be.

A klasszikus e-mail még mindig veri az appokat

A kutatásból az is kiderült, hogy az oktatás terén a legtöbbet használt kommunikációs csatorna még mindig a régen bevált levelezés. A válaszadók 42,4 százaléka e-mailen keresztül tartja egymással és oktatóival a kapcsolatot, míg 36,6 százalékuk a Messengert, 32,8 százalék a Google Hangouts vagy Classroom, 29,1 százalék a Skype-ot, és 27,6 százalék a Zoom-ot is használja.

Kevésbé hatékonyak és több időt töltenek tanulással otthonról

A megkérdezett tanulók majdnem fele, 48,6 százaléka arról számolt be, hogy az online oktatás kevésbé köti le, nehezebben tanulnak a négy fal között, mint az iskolában, míg 32,8 százalékuk hatékonyabbnak érzi magát otthonról, 18,5 százalékuk pedig nem érez különbséget az iskolában és az otthon eltöltött tanulás között.Mindamellett, hogy többségük kevésbé hatékony az otthontanulás során, több időt is töltenek tanulással; a kutatásban résztvevők 44,6 százaléka azt nyilatkozta, hogy az otthonlét tanulásra sarkallja, így több időt tölt e tevékenységével, míg 25,8 százalékuk lényegesen kevesebb, 29,6 százalékuk pedig ugyanannyi időt tanul otthonról, mint az iskolából.

Jó pizsiben tanulni, de tartanak a számonkérés új formájától

A felmérés arra is kitért, hogy mi az, amit a legjobban élveznek a diákok ebben az időszakban. A legtöbben – 55,4 százalék – az előadások pizsamában hallgatását adta meg pozitívumként, 54,1 százalékuk ezen túl a kertből tanulást is örömmel fogadta, továbbá 44,4 százalékuk nem hiányolja az ingázást sem az otthon tanulásból.A válaszolók közül legtöbben – 41 százalék – a számonkérés új, online formájától tartanak a leginkább, míg további 34,3 százalékuk attól fél, hogy vizsgázás közben esetleg megszakad az internet kapcsolat.

A jövőre nézve is vannak ötleteik

A megkérdezett tanulók, hallgatók arról is nyilatkozhattak, mik azok a kedvező észrevételek, amiket akár a jövő oktatásába is szívesen átültetnének. A válaszadók több mint fele – 50,6 százalék – hasznosnak tartaná, ha az órákon való részvételhez nem lenne szükséges a fizikai jelenlétre minden esetben a jövőben, míg 43 százalékuk a gyakorlatiasabb tananyagot preferálná.Szerintük az online oktatás és ezzel együtt a tanárok által feladott praktikus példák és megoldandó feladatok erre jó példát is mutattak, valamint szintén 43 százalékuk helyezne nagyobb hangsúlyt a digitális tudás bővítésére is a jövőben, egy ideális tanrendben.