Eddig két törölt (Ausztrália és Monaco), illetve hét elhalasztott nagydíjnál tart a Forma–1, utóbbiakból a lehető legtöbbet belepréselnék majd a versenynaptárba, amikor a koronavírus jelentette helyzet lehetőséget ad a folytatásra, vagyis inkább a szezon elkezdésére.

Az F1 technikai igazgatója, Ross Brawn már március óta két számot emleget: legrosszabb esetben is 15-18 futammal szeretnék megtartani a szezont. Ez optimista becslés, de nem véletlenül 15-nél húzta meg azt a bizonyos határt Brawn: ez egy fontos lélektani pont, hiszen ha 15 futamnál kevesebbel rendezik meg az idényt, akkor a Forma–1-nek el kell kezdenie arányos mértékben visszafizetnie a közvetítő tévécsatornák által a teljes szezonra befizetett díjat. Tehát az eddigieken felül újabb pénzt buknak.

A koronavírus-járvány miatt, félnapos várakozás és káosz után döntött így az FIA. A csapatok fele nem akart kiállni a futamra, amit maximum nézők nélkül rendezhettek volna meg.

Ha ez elkerülhetetlen lesz, akkor nyilván megteszik, de a cél az, hogy ne vegyenek ki pénzt a saját zsebükből, ha nem muszáj. Főleg, hogy még a szezon kezdete, a botrányos körülmények között végül törölt Ausztrál Nagydíj előtt 2,6 milliárd dollárt esett az F1-részvények értéke.

A másik mágikus szám a 8, ennyi futam kell ahhoz, hogy egy szezont hivatalosan még világbajnokságnak lehessen tekinteni. Eddig persze csak nagyon extrém esetben jutna el a Forma–1, hiszen nyolc futamot minimális pihenővel akár 2,5 hónap alatt is meg lehet tartani, ami akár októberi indulással is letudható. Ettől viszont még szerencsére nagyon messze állunk.

A futamok számát növelhetik olyan tervvel is, amiről a német Auto Motor und Sport írt: amennyiben a Francia Nagydíjat is halasztanák, de július 5-én, Ausztriában elkezdődhetne a szezon, rögtön két futamot is rendeznének Spielbergben, hogy közelebb kerüljenek a mágikus 15-ös futamszámhoz. Ezt a két futamot persze nem egy napon tartanák, a silverstone-i verseny előtti üres hétvégére tennék be a másodikat, és közben felmerült, hogy akár a Brit Nagydíj rendezői is dupláznának, ha erre szükség van.