Glattfelder Tamás közgazdász

és Török Ákos informatikus már hosszabb ideje foglalkozik egészségügyi problémák megoldásával. Mikrobiológus és genetikus barátaik bevonásával hétfőre kidolgoztak egy olyan javaslatcsomagot, amely tömeges szűréssel kezelné az egybehangzó előrejelzések szerint Kelet-Közép-Európában, így Magyarországon is még csak most kibontakozó vírushelyzetet. 

Mint a Qubitnek elmondták, a bárki által elérhető dokumentumban összefoglalt javaslatuk az élettudományi kutatásokban és egészségügyi laboratóriumokban széles körben használt, automatizált polimeráz-láncreakció (PCR, polymerase chain reaction) módszerén alapul. Ez a ma már világszerte rutinszerűen alkalmazott molekuláris biológiai technológia analízis céljából lehetővé teszi a DNS egy kis darabjának megsokszorozását. A PCR általánosan használt módszer például az örökletes betegségek kimutatására, a genetikai ujjlenyomatok azonosítására és nem utolsó sorban a fertőző betegségek diagnosztizálására. 

Tömeges nyálminta

Glattfelder és Török szerint a COVID-19-járvány megfékezéséhez alapvetően tömeges és gyors mérésre van szükség annak érdekében, hogy a fertőzötteket izolálni lehessen. Mint állítják, „ezzel emberéleteket mentünk meg, valamint elérhető, hogy a nem-fertőzöttek minél hamarabb működtessék a gazdaságot, társadalmat”. 

Javaslatuk szerint a tömeges tesztelés egyik lehetséges, viszonylag olcsó megoldása a rendelkezésre álló PCR berendezések hadrendbe állítása, aminek révén a magyar lakosság egésze akár napok alatt is végigtesztelhető lehetne. Glattfelder és Török szerint „így az elhalálozási szám is alacsonyan tartható lenne, a GDP-ben mért gazdasági visszaesés pedig még a legszerényebb számítások szerint is 120-130 milliárd forinttal csökkenthető volna pár hónapra vetítve”. 

https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s–1LI_2gDX–/w_330/7R37laIrPe1R8d8Ms.jpeg 330w, https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s–WPnyIpi5–/w_748/7R37laIrPe1R8d8Ms.jpeg 748w, https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s–sb6fYaxd–/w_994/7R37laIrPe1R8d8Ms.jpeg 994w, https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s–ilYJxloE–/w_1160/7R37laIrPe1R8d8Ms.jpeg 1160w” sizes=”(max-width: 320px) 290px, (max-width: 360px) 330px, (max-width: 768px) 748px, (max-width: 1024px) 994px, 1160px” style=”box-sizing: border-box; border-style: none; max-width: 100%; position: absolute; width: 534.995px; height: 518.939px;”>Egy jól ismert PCR készülékFotó: Wikipédia

Szerintük a PCR pooling néven emlegetett módszer hatékony megoldás lehet a koronavírus jelenlétének kimutatására, már csak azért is, mert a nemzetközi mikrobiológia szakirodalomban már hozzáférhető a koronavírus teljes leírása, és rendelkezésre állnak azok az egyedi jegyek is, amelyek révén rutinfeladat az azonosítás. 

A pooling lényege, hogy nem egy, hanem több személy nyálmintáját használják. Az izraeli műszaki egyetem, a Technion kutatói által korábban a koronavírusra kidolgozott és március 18-án publikált protokollját alapul véve tömeges nyálmintával minimum 15, maximum 64 fős közösség tagjait tesztelnék – ez néhány családot jelentő lakó- vagy egy teljes munkahelyi közösséget jelentene. 

Nagyságrendi ugrás

Mint Glattfelder és Török a Qubitnek  elmondta, az ötlet ugyan túlságosan is egyszerűnek tűnhet, de az 1 és a 15, illetve 64 közötti nagyságrendi különbség a jelen helyzetben alapvető jelentőséggel bír a vizsgálatok elvégzésének időtartama és a költségek tekintetében is. https://qubit.hu/2020/03/31/egy-pofonegyszeru-es-olcso-rutinmegoldassal-napok-alatt-le-lehetne-tesztelni-a-teljes-magyar-nepesseget?_ga=2.125244042.1070616107.1584516097-1665391435.1543668993&fbclid=IwAR35FkMKcWBC7iz5LnWb-sQ2qJYIPwI2OdxNHIZnhQiSOZBlOhwkaDu_GMk