Bréko. A DVTK Jegesmedvék vezetősége szerdán felmentette a munkavégzés alól a csapat vezetőedzőjét, Marcel Rodmant

– Nehéz döntést

kellett meghoznunk, de mivel a csapatnak a célja továbbra is a rájátszásba kerülés, ezt a lépést meg kellett tennünk. – mondta a döntés hátteréről Egri István, a DVTK Jegesmedvék elnöke – Ebben a szezonban hullámzó teljesítményt nyújtott a csapat. Voltak nagyon szép időszakok, de gyengébb periódusok is, mély hullámvölgyekkel. Ezzel a váltással azt szeretnénk elérni, hogy a csapat kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtson. Még van kilenc mérkőzés az alapszakaszból, majd következik a középszakasz, így a lehetőség adott a fejlődésre. Az új edzővel jelenleg is folynak a tárgyalások. Egy olyan edzőt szeretnénk szerződtetni, aki fel tudja rázni

a csapatot és kiegyensúlyozottabb teljesítményre tudja sarkallni.
Az új edző kievezéséig a szakmai munkát Strenk Hunor és Farkas Tamás irányítja.