Hiába lett botrány
, majd költségvetési csalás miatt nyomozás annak a lovas központnak az ügyében, amely iskolásoknak és szakembereknek épült, de végül Czerván György fideszes képviselő veje használta. Az eljárást ugyanis simán megszüntették azzal, hogy nem találtak elég bizonyítékot visszaélésre. Csakhogy a birtokunkba került határozat alapján hihetetlenül dilettáns nyomozás zajlott: a közcélra létrehozott ingatlan egy részére be sem engedték a hatóság embereit, mire azok bemondásra elhitték, hogy ott minden rendben van. Olyan tanút is találtunk, aki várta az idézést, de végül meg sem hallgatták.
NAV-ellenőr: „Be kell mennünk szemlét tartani.”
Ott dolgozó: „Bocs, nem megy.”
NAV-ellenőr: „Rendben. Tetszik tudni, minden megfelel a szabályoknak?”
Ott dolgozó: „Persze. Tételesen stimmel, így fejből megmondom.”
NAV-ellenőr: „Köszönjük, akkor már itt sem vagyunk.”
– ez egy képzeletbeli párbeszéd, amiről a legkisebb magyar cég, adózó vagy egyéni vállalkozó is meg tudná mondani, mennyire életszerű. Pedig – ha nyilván nem is szó szerint – de a helyszínre kiszálló NAV ilyen szintű meghunyászkodásával zajlott le egy milliós költségvetési csalás miatt indult eljárás, amiben egy fideszes országgyűlési képviselő, akkori államtitkár, Czerván György családja is érintett.
Az ügy akkora botrányt kavart, hogy a politikust egyszer még biztonságiakkal is menekíteni kellett a kínos ügyet feszegető média elől. A korábban szélesebb közvélemény számára szinte ismeretlen, vidéki beruházás háttérét a hvg.hu tárta fel még 2018-ban:
- Tápiószentmártonban „lovas oktatóbázist” hoztak létre több mint 45 millió forint uniós és állami támogatásból épült, kifejezetten szakemberek képzésére és általános iskolások „nemzeti kerettantervvel összhangban” álló oktatására és sportolására,
- de a létesítményt Czerván György azóta újraválasztott fideszes képviselő, akkori államtitkár veje, ifjabb Galbács Ferenc fogathajtó használta,
- Ifjabb Galbácsot és feleségét, az államtitkár lányát akkor is ott találtunk, mikor váratlanul beállítottunk, hogy ellenőrizzük a közpénzből megvalósult beruházást,
- de riporterünket nem engedték be, ifjabb Galbács szabályosan elállta az utat. Állította, hogy még kulcsa sincs az ingatlanhoz, amelynek udvarára a szemünk láttára parkolt be otthonosan a terepjárójával, az ottani alkalmazott pedig főnöknek nevezte. Közben elismerte, hogy napi szinten a központban van.https://hvg.hu/itthon/20200117_Loszolarium_felmillioert_siman_lezartak_a_fideszes_kepviselonek_kinos_ugyet#rss?keepThis=true&TB_iframe=true&height=650&width=850&caption=hvg.hu+RSS
