Szentpéteri kapui laborjában járt, és megdöbbentette, hogy a sor a következő folyosóra is átkígyózott

Volt, aki azt mondta, két órát várakozott a vérvételen. Egy másik Északmagyar olvasó a megyei kórház Szentpéteri kapui laborjában járt, és megdöbbentette, hogy a sor a következő folyosóra is átkígyózott. Egy újabb olvasónk azt mesélte, hogy amikor megérkezett a vérvétel helyszínére, a Csabai kapuba, megijedt, mert rengetegen várakoztak, de aztán látta, hogy gyorsan halad a sor, így kevesebb mint fél óra alatt túl volt az egészen.

Megpróbáltunk utánajárni, hogy Miskolcon és a megyében hol veszik le a vért ingyenesen. (Ugyanis magánrendelők is hirdetnek laborvizsgálatot, de azokért fizetni kell.) Dr. Dienes István háziorvostól megtudtuk, a megyei kórház három telephelyén van vérvétel, tehát a Szentpéteri kapuban, a Csabai kapuban és a diósgyőri szakrendelőben. Július óta lehetőség van arra is, hogy a háziorvosok vegyenek le vért, de ezt nem mindenki vállalja, és a vért a rendelőkből hetente csak egyszer szállítják el.

Dienes István azt tapasztalta, hogy olykor valóban hosszú sorok alakulnak ki a szakrendelők vérvételén, de általában nem kell órákat várakozni. Megjegyezte: mivel az utóbbi években nagyot fejlődött a labordiagnosztika, a vérvételek száma is megnőtt. Részben ezzel is magyarázható a sorok kialakulása.

Érdeklődtünk a miskolci MÁV-rendelőben. Kiderült, itt csak egy kis labor működik, ezért a vérvételre előjegy­zik a betegeket, és két hét a várakozási idő. Felhívtuk a diósgyőri szakrendelést, azt mondták, ide bármelyik munkanap lehet menni reggel 7-től 9-ig. A betegek száma változó, kedden általában sokan vannak, mert akkor veszik le a vért a pajzsmirigyműködés vizsgálatához is.

északmagyar infó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek