A hirnök legendás szimata…Hajléktalant vertek a Veres katonák (Ex Kriza huszárok)

Egy olvasónk szerint

a két miskolci rendész megvert egy hajléktalant. A fényképeket egymásnak mutogatják az öltözőben a rendészek. A vezetés egy része amellett van, hogy feljelentést kell tenni, de az igazgató hezitál. Eközben a két rendész távozott.

S.O.S választ várunk.
Pusztai László
eszakhirnok.com
Sajtó Osztály
10:24 (8 órával ezelőtt)
címzett: én

Tisztelt Pusztai László!
Megkeresésére Kovács László Csaba, a MIÖR igazgatója a következő választ adja:

„A Miskolci Önkormányzati Rendészetnél belső vizsgálat van folyamatban a megkeresésben említett cselekmény kapcsán. Ezen vizsgálat során megtörtént a kapcsolatfelvétel a miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi osztályával, ma feljelentést tesznek az ügy kapcsán.

2019. október végén öltözői beszélgetések során figyelt fel Lengyel Roland Operatív Irányítási osztályvezető a kérdésben említett hírre. Miután úgy tűnt, hogy lehet valóságalapja, novemberben több munkatársi meghallgatás történt, jegyzőkönyvek készültek.
Az állomány részére többször tartottunk eligazítást, amelyeken tájékoztattuk őket, hogy ilyen nem fordulhat elő, és ismertettük velük a büntetőjogi és fegyelmi felelősségrevonás következményeit.
Ezt követően megkerestünk olyan, hajléktalan életmódot folytató személyeket, akik neve ismertté vált, mint lehetséges sértettek. Miután kaptunk tőlük – két sértettről tudunk – konkrétumokat, a múlt hét pénteken egyeztettem a Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi osztályának vezetőjével. Megállapodtunk, az osztályvezető december 2-án tart tájékoztatót a rendészeti állománynak.

Természetesen, a rendelkezésre álló információk alapján ismeretlen tettes ellen megtesszük a feljelentést az ügyben.
Összességében 2-4 rendész lehet érintett, különböző mértékben, ebből kettő okozhatott sérülést. Ők már beadták a felmondásukat, de ez nem mentesíti őket a felelősségre vonás alól.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek