Polt, van még mit mondanom a gazdáidról!

Jegyzet 2019 11 23 162113

„A Fidesz-csicska Polt Péter ügyészsége valamiért mindig rosszul dönt ezekben a kérdésekben. A hatóságok a fideszes bűnözőket védik, és nem Benneteket szolgálnak! Polt, kapj el, ha tudsz! Van még mit mondanom a gazdáidról!” – reagálta a Borkai-botrányt kirobbantó „Az ördög ügyvédje” blog Facebook-oldalán arra, hogy a Magyar Nemzet szombati számában arról írt, hogy hamarosan elkapják és előállítják. 

 

A kormánypárti napilap „több forrásból” is úgy értesült, hogy „az ördög ügyvédje egy ellenzéki párt jól meghatározható köréből kikerült csoportot takar.” Hatóságoktól pedig azt az infót kapták, hogy a blogot írókat már azonosították, 

hamis vád és nagy nyilvánosság miatt elkövetett rágalmazásért hamarosan meg is gyanúsítják őket. 

A kábítószer miatti feljelentést csütörtökön utasította el a Nemzeti Nyomozó Iroda, a hivatali visszaélés miattit pedig szerdán utasította el az ügyészség. Két prostituáltat és egy volt válogatott focistát, Póczik Józsefet viszont előállítottak.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Borkai Zsolt és ügyvédje, Rákosfalvy Zoltán feljelentésére kezdődött a nyomozás, ami során meggyanúsították a két lányt, a Póczik Józsefet és élettársa fiát, aki lap szerint lányokat közvetítette.

A Magyar Hang pénteken számolt be arról, hogy

Rákosfalvy ügyvédi irodájában váratlan baleset történt. Csőtörés. Sok vízzel. Olyan sokkal, hogy iratok semmisültek meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű