Jászberényben a Fidesz kifogásai miatt rendeltek el új polgármester-választást, amely az ellenzéknek kedvezett. Budai Lóránt magas részvétel mellett nagy különbséggel nyert: 14 szavazatos előnyből lett 3758. És 62-34 százalékos győzelem.
Szekszárdon két egyéni választókerületben kellett ismételni. Ezeket most is az ellenzék nyerte, de nagyobb különbséggel, mint október 13-án.
Komlón egy szavazókörben volt újra szavazás. Az ellenzék feljött a fideszes polgármester nyakára, de Polics József, a város eddigi Fidesz-KDNP-s polgármestere 31 szavazattal nyert.
Litéren is a Fidesz jött ki rosszul a megismételt polgármester-választásból, 6 szavazattal nyert a független.
Várföldén rendhagyó dolog történt: nem állapította meg az eredményt a helyi választási bizottság, mert az október 13-ai szavazáshoz hasonlóan ezúttal is túl sokan szavaztak olyanok, akik korábban nem laktak a településen.
Tíz településen tartottak vasárnap megismételt önkormányzati választást reggel 6 és este 7 óra között. A megismételt szavazáson ugyanazok a szabályok érvényesek, mint az október 13-ai választásokon. Vagyis az ajánlásgyűjtést nem kellett megismételni, ugyanazok kerültek a szavazólapokra, mint október 13-án. Kivéve természetesen azokat, akik időközben visszaléptek, mert őket lehúzzák a szavazólapokról.
Azért kell mégis megismételni a választásokat ezeken a helyeken, mert a kifogásokat kivizsgáló bíróságok arra jutottak, hogy a jogsértések érdemben befolyásolták a négy héttel ezelőtti választás eredményeit, így azokat megsemmisítették.
