Autókkal hordják a választókat Nyéstán

Nagy volt a forgalom vasárnap a borsodi Nyéstán, ahol azért ismételték meg a szavazást, mert többször annyi ember szerepelt a névjegyzékben, mint amennyien ott laknak. Sok minden nem változott az októberi választáshoz képest, mindössze hét ember lakcímét törölte a kormányhivatal. Megnéztük, hogyan hordják autókkal a választókat Nyéstán.

 

Annyian jönnek, mint a búcsúba. Bármely falu megirigyelné ezt

– fogalmaz keserűen Aranyosi István, falukutató, vidékfejlesztő, annak az alapítványnak a vezetője, amely Szabó Tamás nyéstai polgármesterjelöltet támogatja. Mint mondja, reggel óta hordják a szavazókat autóval. Van olyan polgármesterjelölt, aki délig már háromszor fordult.

 

Autóból figyeli a választókat

„Felháborítónak tartom, hogy ilyen megtörténhet” – háborog Aranyosi, és nem is akarja ezt annyiban hagyni. Reggel hat óta ott ül az autójában az önkormányzati hivatal mellett, és gondosan jegyzetel egy kockás füzetbe. Részletesen leírja, hogy kik, milyen rendszámú autóval, hányan és hányszor fordulnak meg a szavazókörnél. Azt ígéri, hétfőn feljelentést tesz választási csalás miatt.

Aranyosi István

Fotó: Huszti István / Index

Nyésta volt az egyetlen olyan település az országban, amelynek választási eredményeiről nem közöltek adatokat a Nemzeti Választási Iroda honlapján október 13-án, mert a Helyi Választási Bizottság (HVB) nem állapította meg azt. Ezt azzal indokolták, hogy „a választás kitűzése óta nagyarányú lakcímváltozások következtek be olyan személyek esetében, akik nem tartózkodnak a településen”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek