Elismerően nyilatkozott
a Hejőkeresztúri Általános Iskolában végzett munkáról? Miért különleges az intézmény?
Az iskolában alkalmazott Komplex Instrukciós Program (KIP) valóban egy huszonegyedik századhoz illő technika. Jól kell csinálni és nagyon érteni kell hozzá. Ez a fajta pedagógiai módszer több mint csoportmunka. Lényege a státuszkezelés. Mindenkinek megvan a helye és mindenkinek feladata van, pont úgy, ahogy ezen a Földön is. Ez a gyakorlatban is nagyon látványos azzal, hogy olyan feladatot kapnak, amit csak csapatban tudnak megoldani. Azt tapasztalja, hogy csak akkor boldogulok, ha másokkal együtt tudok működni. Ez egy társadalmi nevelési lehetőség is egyben. A KIP-ban az a jó, hogy minden csoport különböző feladatokon dolgozik, hogy még véletlenül se versenyhelyzetet teremtsünk. Az iskolai erőszak a frusztráltság miatt terjed, amit ez teljesen kiiktat. Értékelni szabad, de minősíteni nem. A diákokat csakis önmagukhoz kellene mérni.
Egy térben változhat a gyerekek vagy akár a bútorok helyzete is. Egy konstans tér kellően inspiráló-e a mozgáshoz, tanuláshoz?
Akár munkatérről, akár tanulási térről van szó, a hatékonyságot növeli a mobilitás. A tér meghatározza a munkamódot, ráadásul adott térben meglévő eszközök is különbözőek lehetnek. Ezért jó, ha a helyét változtathatja a munkavégző vagy tanuló személy, amikor másfajta munkamódba kezd. Egy osztályteremben például egy csoportmegbeszélés után kiscsoportokba rendeződhetnek, írásos feladathoz asztalhoz ülnek, egy probléma megbeszéléséhez akár hágcsókon lóghatnak, digitális eszközök sarkában a virtuális világba is kimozdulhatnak, a szemléltető eszközök a terem egy másik helyén érhetők el. A kézműves, képzőművészeti tevékenység eszközei jó esetben a tanterem egy másik szegletében vannak, Ugyanígy a sporteszközök és hangszerek is elérhetők kell, hogy legyenek a tanteremben egy adott helyen. Persze egy másik terembe is ki lehet értük mozdulni, és akkor akár nagyobb eszközpark is elérhető. A konstans tér akkor inspiráló, ha módszeres, egysíkú, elmélyedt tevékenységre van szükség. A tanulásban is van ilyen, de kevés.
 |
Egy kis gyerek sokat szaladgál, szinte állandóan mozgásban van, míg nagyobb társaiknál mintha erre már kevesebb igény mutatkozna. Hogyan befolyásolja a gyerekek nézőpontja, világképe a mozgási igényüket?
A kisgyerekeknek lételemük a mozgás és a mozgással tanulás. Ezt az óvoda még valamelyest tiszteletben is tartja, de már az iskola nem. Pedig legalább nyolc éves korig tart a mozgás elsőbbsége, az, az időszak, amikor kis nomádból módszeres gazdálkodó lesz a gyerek.
Az embernek azonban egész életében szüksége van a mozgásra és a mozgásban tanulásra, tevékenységre. Így még a felnőttoktatásban és a munka világában is ez lenne a megfelelő eljárás. Az, hogy a gyerekek már nem is akarnak mozogni, csupán a szoktatás miatt van. Minthogy rendkívül képlékeny az idegrendszerünk, mindenhez tud alkalmazkodni. Ez azonban nem jelenti, hogy hatékonyabbá is válik az ember tevékenysége az alkalmazkodás által. Ezért is fontos a tudatosság, hogy mindenki ismerje saját valós igényeit, és ezt egyeztesse össze a lehetőségekkel. Gyerekek esetében az őket körülvevő felnőttek felelőssége, hogy milyen környezetben, milyen módon történő tevékenységet biztosítanak, és ez mennyire felel meg a gyerekekre jellemző és az egyéni igényeknek. Ebből is kiderül, hogy a tudatos tanulási tér tervezése túlmutat az iskolai tanuláson, mert a későbbi életmód és hatékony munkaszervezés felé is meghatározó lehet.
Mennyire tud ez a fajta mobilitásra épülő pedagógia szemlélet megvalósulni egy örökölt, esetenként szűk elrendezésű tanteremben?
A mobilitás a mániám. Úgy gondolom, hogy a 21. században vissza kell nyernünk a mobilitást. Ki kell menni a tanteremből és adott esetben bizonyos feladatokat kint kell csinálunk. Ez egy rosszul belénk rögződött szemlélet, hogy tanítani a tanteremben tanítunk. Egyrészt már a teremben is mozgunk és nyugodtan kimozoghatunk a tanteremből. A mobilitás sok szinten ott van, ez lehet akár digitális is. A csoportmunkák azért jók, mert az egyik csoport lehet, hogy egy helyben ül, de a másik csoportnak mozognia kell.
Ha kisarkítom, akkor van-e szükségünk még tantermekre?