Haris Tabaković a DVTK labdarúgója

Fejjel és lábbal is veszélyes,

gólerős támadót igazolt a DVTK. A közeljövőben 25. születésnapját ünneplő 194 centiméter magas Haris Tabaković a DVSC mezét cseréli diósgyőrire. A svájci-bosnyák labdarúgó kedden átesett az ilyenkor szokásos alapos orvosi vizsgálatokon, szerdán pedig aláírták a felek a szerződést.

 

A bosnyák származású Haris Tabaković Svájcban született, és a Young Boys akadémiáján nevelkedett. Alig múlt 18 éves, amikor bemutatkozott az élvonalban, miközben az U21-es csapatban továbbra is termelte a gólokat, és sorra kapta a meghívót a korosztályos válogatottakba.

2014-től másfél éven keresztül az FC Wil csapatában szerepelt kölcsönben, ahonnan 24/11-es mutatóval tért vissza Bernbe. Ősszel még játszott a Qarabağ FK elleni Európa Liga-selejtezőben, télen viszont a zürichi Grasshoppersbe igazolt. A következő idényben 4 EL-selejtezőn lépett pályára a KR Reykjavík, az Apollon Limassol és a Fenerbahçe ellen, a ciprusiak hálójába be is talált. Ősszel stabil kezdőnek számított a bajnokságban is, tavasszal azonban edzője egyre többször “felejtette” a kispadon, ezért 2017 augusztus elején Debrecenbe igazolt.

Magyarországon 20 mérkőzésen 12 gólt termelt, és ezzel a góllövőlista 7. helyén végzett. Tavasszal, amikor csúcsformába lendült, négyszer duplázott. A DVTK szurkolói is biztosan jól megjegyezték a nevét, hiszen az első körben 1, a harmadik körben 2 gólt szerzett az egymás elleni mérkőzésen.