Kosárlabda elnökségi ülés a stadionban

Ceresit

– Számomra nagy

megtiszteltetés és nagy öröm, hogy a DVTK kosárlabda szakosztályának társadalmi elnöke lehetek – nyilatkozta Csöbör Katalin, a DVTK 2018. augusztusában kinevezett társadalmi elnöke. – A mai ülésen megvitattuk a következő szezon legfontosabb kérdéseit és a fejlesztések előrehaladását, mivel az Euroleague indulás nagyon sok új feladatot ró az egész szakosztályra. Az a legfőbb célunk, hogy minél több olyan ember vegyen részt a csapat támogatásába, akinek fontos maga a DVTK, fontos a régió, fontos a megye és fontosak a gyerekeink jövője. Minél többet sportolunk, annál egészségesebbek tudunk maradni. Nagyon fontos, hogy a körülmények megfelelőek legyenek a sportoláshoz, főleg ha a játékosok kiemelkedő sikereket szeretnének elérni. A női kosárlabda csapat ilyen, ezt bizonyították a lányok ebben a szezonban is a kiváló bajnoki és Európa Kupa szerepléssel. Igyekszünk olyan támogatókat találni, akik szintén így éreznek. Hála Istennek vannak a környéken ilyen vállalkozók. Ráadásul van női támogatónk, gondolok itt az Ongropack gyárra, de sorolhatnám itt a környékbeli nagyvállalkozókat, például az Észak Üvért, a BorsodChem, az Unió Coop, a Szemerey, a Weinberg vagy a Miskolc Autó. A jövőben még több támogatóra számítunk, hiszen közösen egy európai élcsapatot szeretnénk építeni, és ismerjük a mondást, jobb adni, mint kapni.

elnoksegi_ules04.jpg
Kattintásra galéria nyílik (Fotók: Szabó Krisztián)

A DVTK kosárlabda szakosztályának elnöksége

Csöbör Katalin – elnök, országgyűlési képviselő
Kovács Eszter – Ongropack
Deák Attila – Észak-Üvért
Derczó István – Weinberg
Hegedűs István – Borsodchem
Sándor Attila – Miskolc Autó
Szemerey Lóránd – Szemerey Plus
Tóth László – Unió Coop