A közszolgálati dolgozók
országos sztrájkba lépnek, az időpontját csütörtökön jelentik be, írja a Mérce a közszférás szakszervezetek közleménye alapján.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, az Önkormányzati Köztisztviselők Szakszervezete, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete csütörtöki sajtótájékoztatójukon 12 pontos követeléseket fognak megfogalmazni a Kormány felé.
A dolgozókat negatívan érintő kormányzati intézkedések, valamint az alacsony bérek miatt ősszel is több alkalommal tiltakoztak a szféra dolgozói, azonban a kormányzat akkor gyakorlatilag semmibe vette követeléseiket.
A közszférában év végén tömeges leépítések történtek. A feszültségeket a kormány azoknak a béremelésével próbálta csillapítani, akik megtarthatták az állásukat. Erről a javaslatról azonban hamar kiderült, hogy nem jár mindenkinek kézzelfogható előnyökkel, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) szerint a kormánymegbízottak kivételével minden kormányhivatali dolgozót hátrányosan érintenek az átalakítások.
A sztrájkot támogatják az ÖSSZEFOGÁS szakszervezetei: a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, Hírközlési, Média és Távközlési Szakszervezeti Szövetség, a Külügyminisztériumi Dolgozók Szakszervezete, valamint a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezete.
