Miskolc. Toca: A takarékosságot magunkon fogjuk kezdeni

844148912 1091846906971425 8014709935923082623 n

Tóth-Szántai József: Miskolc pénzügyi helyzete súlyos

Az elmúlt hetekben a miskolci közélet jelentős része arról szólt, hogy ki tud nagyobbat ütni a másikon. Úgy látja, más nagyvárosokban is feltűnően hasonló politikai forgatókönyvek rajzolódnak ki. A politikai pengeváltásokat és az általa karaktergyilkossági kísérleteknek nevezett támadásokat értelmetlennek tartja, mert szerinte ezek nem viszik előre a várost.

Arra kérte a képviselőket, hogy a politikai viták helyett a közös munkára összpontosítsanak.

– Ha Miskolc nem halad, más városok fognak elhaladni mellettünk – figyelmeztetett.

Hitelre van szükség Miskolc működésének biztosításához

A polgármester a város pénzügyi helyzetéről is beszélt, amelyet súlyosnak nevezett. Kijelentette, hogy Miskolc működése az év végéig biztosított, ehhez azonban hitelt kellett igénybe venni.

Miskolc több milliárd forint szolidaritási hozzájárulást fizet, miközben a közösségi közlekedés finanszírozásának mindössze 5,9 százalékát biztosítja az állam.

Hangsúlyozta, hogy a finanszírozási nehézségek nem kizárólag Miskolcot érintik, más vidéki nagyvárosok is hasonló gondokkal küzdenek.

– Budapesten már megállapodott az új kormány. Pontosan ugyanezt kérem Miskolcnak és a vidéki nagyvárosoknak.

Tóth-Szántai József elmondta, hogy felülvizsgálják az önkormányzat, a Miskolc Holding és a városi cégek működését. A csütörtöki közgyűlés több előterjesztése is ehhez kapcsolódik. Úgy fogalmazott, a jelenlegi finanszírozási nehézségeket egyetlen nagyváros sem tudja önállóan megoldani, ugyanakkor a városvezetésnek is lépéseket kell tennie a kiadások csökkentése érdekében.

– A takarékosságot magunkon fogjuk kezdeni – jelentette ki.

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű