Ötvenkilencen fagytak
halálra szeptember hideg napjai és január 2. között a Magyar Szociális Fórum adatai alapján – írja a Népszava. December 20-án még „csak” 38 volt az áldozatok száma, két hét alatt tehát 21 ember halt meg kihűlés miatt.
A szervezet szerint a hajléktalantörvény október 15-i életbe lépése óta 52-en hűltek ki végzetesen. A fagyhalál áldozatainak többsége azonban nem hajléktalan, legtöbb áldozat fűtetlen otthonában halt meg, vagy kórházba szállítása közben, illetve beszállítása után, mert már nem tudtak rajta segíteni.
Az előző télen, 2017 szeptemberétől december végéig 48-an szenvedtek fagyhalált Magyarországon.
