1. A Fidesz
a független tudás ellen fordult
Nem maradt sok olyan tényező Magyarországon belül 2018-ra, amely bármilyen értelemben is ki tudná egyensúlyozni a politikai hatalmat. Ezt nem csak a Fidesz által könnyedén és fölényesen megnyert áprilisi választások mutatták, hanem az is, hogy gyakorlatilag megszűnt a közügyekkel kapcsolatos párbeszéd bármilyen formában. Az ellenzék eljelentéktelenedett, a hatalmat ellensúlyozó intézmények leromlottak. Így viszont nehéz fenntartani azt a folyamatos konfliktust, ami a Fidesz politikai működésében eddig nélkülözhetetlen volt.
Ezért volt érdekes fejlemény, hogy a kormánypárt idén a kommunikációs és hatalmi arzenáljának jelentős részét a hatalomtól függetlenül működő tudományos és szakmai műhelyek ellen irányította. Orbán Viktor szokásos éves programadó beszédében arról beszélt, hogy a hatalom új kulturális korszakot kíván létrehozni. Egy darabig nem volt egyértelmű, hogy ez mire is vonatkozik. Csak később derült ki, amikor a CEU letette a fegyvert a már évekkel korábban indult bürokratikus hadjárattal szemben, és bejelentette, hogy Bécsbe költözik, egyedülálló könyvtárával, tudományos kapcsolataival együtt.
Több új front is nyílt ezen a területen, a kormány például – az újonnan létrehozott Innovációs Minisztériumon keresztül – nagyobb beleszólást követel magának a tudomány ügyeibe, és közvetlenül dönt az önkormányzati elven működő akadémiai rendszer forrásainak egy részéről. Amikor pedig az akadémikusok ellenvéleményt fogalmaznának meg, akkor néha felmerül, hogy egyes kutatóintézeteket inkább bezárnának. A Corvinus egyetem alapítványba pakolása egyelőre a felsőoktatás magánosítására irányuló kísérletnek tűnik, ami – ha valóban minta lesz a többi egyetem számára – tovább erodálhatja az a csekély autonómiát is, amit eddig élvezhettek az egyetemek.
Mindeközben egyébként Magyarországon egész Európában egyedülálló módon csökken a diplomások lakosságaránya, az iskolaelhagyóké pedig nő. És sajnos az országot vezető hatalomtechnikusok azt sem veszíthetik szem elől, hogy azokban a járásokban támogatták nagyobb arányban a Fideszt, ahol átlagosan alacsonyabb az iskolázottság.
2. Létrejött a Magyarország Nyrt.
Rutinos tőzsdei hírkövetők is elveszthették többször a fonalat, amikor Mészáros Lőrinc és Jászai Gellért cégcsoportjának naponta sorjázó bejelentéseit próbálták követni és értelmezni. De most már érdemes eszmélni, hiszen láthatóvá vált a folyamat vége: az építőiparból és a médiaüzletből a kormányközeli üzletemberek által kiszívott pénzekből felépült egy központosított járadékvadász vállalatcsoport.
A történet tőzsdei része – legalábbis hivatalosan – 2017 elején kezdődött, amikor Mészáros Lőrinc megjelent nagybefektetőként a Konzumban, aztán az Opimusban. Aztán egyre több vagyonelem került ezekbe a cégekbe, nem is akárhogy: a Mészáros-Jászai cégek alacsony áron vásároltak, de valós áron könyveltek, így aztán milliárdos nyereségek jöttek létre a semmiből (a cégekbe “úgy kerülnek az értékek, mint egy puttonyba”, mondta még tavaly a cégcsoport egyik vezetője). Az már idei fejlemény, hogy előbb Mészáros Lőrinc belerakta az ipari és mezőgazdasági cégeit az Opusba, majd a cégcsoport részeként működő Appeninn részvényt cserélt és összefonódott Orbán Viktor lányának férje, Tiborcz István BDPST Zrt. nevű vállalatával.
Végül pedig az is eldőlt, hogy a Konzum be fog olvadni az Opusba, és így létrejön egy bátran Magyarország Nyrt-nek nevezhető konglomerátum, aminek háromnegyedét Mészáros Lőrinc és családja birtokolja majd, de egyébként bárki beszállhat társtulajdonosnak. (A folyamat során kiderült, hogy Mészáros Lőrinc csak a tőzsdei vagyonával dollármilliárdosnak minősül).
Az Opus irányítói már Frankfurtban turnéznak a befektetői pénzekért, ahol olyan évtizedekig épült befektetési holdingokhoz hasonlítják magukat, mint az olasz Agnelli-család Exor-csoportja, a Grouppe Bruxelles Lambert (Belgium leggazdagabb embere és a negyedik leggazdagabb kanadai közös holdingja), vagy a török Koc csoport.
A központosítás kiterjed a kormánypárt médiájára is. Az év végén egészen bizarr “felajánlások” után egy fideszes politikusok és bizalmasok által vezetett alapítványba került kevés híján az egész kormánypárti médiafelület-birodalom. Mivel a versenyjogi szabályokat nem lehetett volna úgy feszíteni, hogy Gazdasági Versenyhivatal rábólintson a tranzakcióra, ezért a kormány inkább nemzetstratégiai jelentőségűvé nyilvánította a folyamatot, ezzel is megerősítve minden piaci szereplő felé, hogy Magyarországon a hatalom belátásától függően többféle szabályrendszer vonatkozhat a résztvevőkre.
3. Megoldódott az ezermilliárdos kötélhúzás
Sokáig izgulhattunk azon Magyarországon, hogy vajon megérkeznek-e azok a százmilliárdok Brüsszelből, amelyek kifizetése csúszott az uniós programok utólagos ellenőrzésekor talált visszásságok miatt. A kormánynál is komolyan számoltak a források visszatartásával, legalábbis ez derült ki abból a nem nyilvános jelentésből, ami eljutott hozzánk. Ha sokáig visszatartották volna a pénzeket, az egészen súlyosan megborította volna a magyar államháztartást. Főleg azért, mert a kormány teljes gázzal osztotta ki és utalta át a támogatásokat a cégeknek.
Augusztusban viszont elkezdett jönni a pénz, és az év végéig már ezermilliárd forintot meghaladó összeget utaltak át az Európai Unió alapjaiból a magyar intézményrendszernek. Arról nincsen hivatalos tájékoztatás, hogy egészen pontosan mi történt a háttérben, ami miatt ennyire megváltozott a brüsszeli bürokrácia hozzáállása. Csak sejteni lehet, hogy a magyar fél kompromisszumokat kötött néhány fontos ügyben, valószínűsíthetően elfogadtak jelentősebb pénzügyi büntetést is.
A kérdés rendeződésétől talán nem teljesen független, hogy Magyarország minden harcos retorika ellenére tökéletesen beilleszkedik az európai munkamegosztásban az országot megillető, alacsonyabb pozícióba. Például továbbra is milliárdokkal támogatja az állam az országban beruházó (nagyrészt európai) nagyvállalatok projektjeit, még akkor is, ha ezek nem teremtenek túl sok hozzáadott értéket. Sőt, a munkaerőhiányt részben a túlóraszabályok fellazításával igyekeznek enyhíteni, főként a külföldi munkaadók igényeinek megfelelően, annak ellenére, hogy már így is közel Magyarországon dolgozzák le az emberek a legtöbb munkaórát. Feltűnő az is, hogy legújabban a magyar fegyverbeszerzések is az EU-n belülről jönnek: helikoptert az Airbustól, harckocsit a német KMW-től, gépkarabélyokat pedig Csehországból vásárlunk.
4. Túl lehet már a csúcson a globális gazdaság
2017-ben még rendszeresen elhagyta a globális gazdasággal foglalkozó elemzők száját a “szinkronizált globális növekedés” kifejezés, ami arra utalt, hogy a világ nagy gazdaságai teljesen szokatlan módon egyszerre bővültek gyorsuló ütemben. 2018-ra viszont nagyot változott a helyzet, különösen a világkereskedelemnek kitett EU-ban és Kínában romlott el a beruházó cégek hangulata. A világban elharapódzó protekcionizmus és a politikai káosz arra késztette a beruházásokról, fizetésemelésekről és hasonlókról határozó döntéshozókat, hogy inkább várjanak ki.
De az Egyesült Államokban sem tűnik minden igazán egészségesnek. Az év végére hajszálnyira került a medvepiactól a legfontosabb amerikai részvényindex (tehát a szeptember végi csúcshoz képest majdnem húsz százalékot esett), a hozamgörbe pedig vészesen ellaposodott. Ezek ugyan csak piaci jelzések, de azt azért mutatják, hogy a Trump-féle adócsökkentések nem váltottak ki tartósan pozitív hatást: élénkítették ugyan a keresletet, csakhogy a Federal Reserve emiatt gyorsított a kamatemelési ciklusán, így végső soron megint csak nem tud gyorsabban nőni a gazdaság – és még az államkassza is üresen kong.
Mindenesetre az IMF odáig ment legutóbbi gazdasági jóslatában, hogy a globális növekedés 2018-ban 3,7 százalékon tetőzött, és innentől kezdve jó esetben lassabban hömpölyög tovább, rosszabb esetben pedig recesszió következik. Ez utóbbi különösen az olyan, világgazdaság felé kitett országoknak lenne rossz, mint Magyarország.
5. Magukat gyengítették Európa vezetői
Nem idén kezdődött a hagyományos európai pártrendszer szétesése, de az biztos, hogy új lendületet kapott, ahogyan azt az idén hatalomra jutott olasz posztmodern-szélsőjobbos koalíció is mutatja. És ezt a leginkább maguknak köszönhetik Európa vezetői, régen láthattunk utoljára olyan bénázás-sorozatot, mint a legnagyobb európai országokat irányító politikusoktól.
Emmanuel Macron francia elnök például XVI. Lajost idézően dilettáns módon viszonyul saját népéhez, és kelti a borzasztóan elitista politikus benyomását, amikor eleve rekordmértékű a populista erők támogatása a kontinensen. A francia elnök nem csak a kommunikációt rontotta el, a befektetésösztönzést és a környezetvédelmet előmozdítani igyekvő reformjait is sikerült népellenes intézkedésként bevezetnie. Nem is csoda, hogy a népszerűsége rekordmélységre süllyedt, az év végi tiltakozáshullám pedig a teljes politikai napirendjének kisiklásával fenyeget.
De ez mind semmi Theresa May és a teljes brit politikai osztály már-már viccbe hajló tehetetlenségéhez képest. Nagy-Britannia elitje a jelek szerint képtelen szembenézni azzal, hogy az országot az EU-ból kiléptetni szándékozó erők nyílt hazugságokkal döntötték el a Brexit-szavazást – sőt, May erősen hozzájárult a brit birodalmi fantáziavilág fennmaradásához, ami szerint a Falkland-szigetekkel és Kenyával kereskedve ki tudják majd váltani az európai piacokat. A mostani helyzetben úgy tűnik, oda vezetett ez, hogy a britek elfogadott megállapodás nélkül fognak kizuhanni az EU-ból, egyelőre felmérhetetlen következményekkel.
Angela Merkelnek a saját pártján belüli keményvonalasokkal kellett küzdenie az év folyamán, amit egy ravasz trükkel oldott meg: a kancellári posztot megtartotta, de a pártelnökségről lemondott, és egy bizalmasának, a nehezen kimondható nevű Annegret Kramp-Karrenbauernek adta át. De az biztos, hogy azt a globális vezetői szerepet nem tudta eljátszani, amire a kontinensnek a sok külső és belső kihívás miatt valószínűleg szüksége lett volna. És a következő évet is gyengébb helyzetből kezdi, mint a tavalyit.
6. Trump elszabadult
Azt mindig is sejteni lehetett, hogy Donald Trump elnöksége meg fogja rengetni a világ legnagyobb gazdaságának intézményrendszerét. Ehhez képest 2017-ben még viszonylag kevés jele volt ennek a gyakorlatban, kormányzatának legfontosabb posztjait a hagyományos republikánus irányvonalat képviselő szereplők töltötték be, akik hatékonyan ellensúlyozták az ENSZ-közgyűlésen egyszerűen kiröhögött amerikai elnök kiszámíthatatlan húzásait.
Ez 2018-ra fokozatosan megváltozott, és Trump szép lassan felőrölte azokat az embereket, akik a sajtó népszerű szóhasználatával felnőtt felügyeletet gyakoroltak felette. Az év alatt repült Cohn, McMaster, Tillerson, Sessions, Kelly, és végül Mattis is. Helyettük pedig olyan emberek jöttek, akiknek – Trumphoz való hűségükön túl – nincs különösebb politikai hátországuk vagy identitásuk, és ezért kár lenne tőlük azt várni, hogy bármennyire is féken tartsák az elnököt.
Emiatt Trumpnak egyre több tere nyílt arra, hogy gyakorlatba ültesse a meggyőződéseit. Először a kereskedelmi háború elindításánál vált nyilvánvalóvá, hogy ha Trump akar valamit, akkor nem fogják tudni észérvekkel lebeszélni róla. De ugyanez játszódott le a párizsi klímaegyezmény és az iráni atomalku felmondása vagy az észak-koreai válság kezelése körül, illetve legutóbb, amikor egy hirtelen ötlet (és egy Erdogannal folytatott telefonbeszélgetés) hatására úgy döntött, hogy kivonul Szíriából, és akkor már Afganisztánból is. Az ilyen döntések nem csak a világgazdaságot, hanem az egész, utóbbi három évtizedben rögzült világrendet is aláássák, hiszen az USA eddigi szövetségesei nem lehetnek többé teljesen biztosak az amerikaiak támogatásában.
Miközben azonban Trump elszabadult, addig új nyakörvet és pórázt is kapott, miután a demokraták óriási győzelmet arattak a novemberi félidei választásokon, és megszerezték az alsóház irányítását. Így kedvükre alakíthatnak vizsgálóbizottságokat az USA-ban szokatlanul korrupt Trump-kormányzat ügyeinek feltárására, Trump pedig sok mindent nem érhet el, ha nem köt velük kompromisszumot. Ráadásul Trump minden igyekezete dacára a kormánytól félig-meddig függetlenül működő igazságügyi minisztériumot sem tudta semlegesíteni: egy becslés szerint nagyjából 17 egymástól elkülönő vizsgálat vagy nyomozás zajlik Trumppal szemben, amelyek közül az egyik esetében akár már most is vádat emelhetnének az elnökkel szemben. Az már 2019 érdekes története lesz, hogy a Trump hatalmát korlátozó tényezők hogyan találkoznak majd a kontrollt vesztett Fehér Házzal.
https://g7.hu/elet/20181228/2018-tiz-legfontosabb-tortenese/?utm_source=HL&utm_campaign=HL20181229