Tudta? A 2. Vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred alá tartozik a miskolci 10. Majthényi Károly Területvédelmi Zászlóalj

Borsodnak mintegy háromszáz területvédelmi tartalékosa van. Az önkéntes területvédelmi tartalékos rendszer jelentőségét ismertette, majd a Honvédelmi Sportszövetség fontosabb feladatait mutatta be Benkő Tibor honvédelmi miniszter Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Államigazgatási Kollégium ülésén november 8-án – közölte a Honvédelmi Minisztérium.

Demeter Ervin kormánymegbízott meghívásának eleget téve Benkő Tibor honvédelmi miniszter előadásban vázolta a Magyarország biztonságpolitikai helyzetéből adódó feladatokat, célkitűzéseket, eredményeket.

Elmondta, hogy Magyarország és a magyar emberek védelme és biztonsága csak egy erős honvédséggel garantálható, ezért a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program egyik elsődleges célja a honvédség meghatározó haderővé való fejlesztése a közép-európai régióban.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Államigazgatási Kollégium ülésén 2018. november 8-án.
Fotó: Kiss Viktor

Mint említette, a középpontban továbbra is a katonák állnak, akiknek egy kiszámítható életpályát biztosít a Magyar Honvédség, választ adva ezzel a munkaerőpiaci kihívásokra is. Hangsúlyozta, hogy

idén megalakult az első két területvédelmi ezred azzal a céllal, hogy ne legyen olyan járás, amely nem rendelkezik tartalékos katonával, bizonyos létszámú kiképzett katonai erővel.

Az októberben megalakult MH 2. Vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred alá tartozik a miskolci 10. Majthényi Károly Területvédelmi Zászlóalj,  amelyet Borsod-Abaúj-Zemplén megye közigazgatási struktúrájához igazítva szerveztek meg.

A megye 16 járásához igazodó 16 századhoz rendszeresített műveleti és területvédelmi tartalékos katonák létszáma meghaladja a háromszázat.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek