Tállai hétvégén templomról templomra szállt …..

45863703 1892989790818354 6130340163135471616 n

A jelenleg politikai

államtitkár sűrű hétvégét tudhat magáénak. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében két templomi eseményen is tiszteletét tette.

Buzgó hitélet, vagy…?
Közösségi oldala tanulsága szerint Tállai szombaton a cirka 600 lakosú Egerlövőn járt, ahol éppen esperest avattak. A képek arról árulkodnak, hogy ez alkalommal nem vették szigorúan az állam és egyház szétválasztásának alapelvét. Hősünk nem állta meg, szólt az egybegyűltekhez.

“A mai napon ünnepélyes keretek között iktatta be Gordos Attila nagytiszteletű urat Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke az Egervölgyi Református Egyházmegye esperesi tisztségébe. Ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által…” – Péter 4:11″

Más nap, más templom…..
Vasárnap már arról tudósított szintén az említett felületén, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bogácsra szólította őt a hite, vagy a munkája. Itt a Márton-napot köszöntötték és beavatták Lipcsák Jánost, az egyházközség új plébánosát. Itt nem örökíti meg kép, hogy szólt volna a hívekhez.

https://varosikurir.hu/tallai-hetvegen-templomrol-templomra-szallt/

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek