Nem magánrepülőn
utaztál, picinypofám, akkoriban még Zsigulira is alig futotta neked. Jöttél egy kis faluból, és a jó sorsod összehozott azokkal az okos fiatalemberekkel, akiknek volt gyerekszobájuk, és könyvekkel teli lakásból indultak minden reggel iskolába, majd később munkába. Soha nem tudtad megbocsátani a szabaddemokratáknak, hogy megtanítottak késsel, villával enni. Ezért gyűlölöd őket mind a mai napig picinypofám. Mert segítettek neked. Könyveket adtak a kezedbe, filmeket ajánlottak, színházba vittek. Magas, okos fiatalemberek voltak a te tanítóid, szó szerint is fel kellett nézned rájuk. Tanultál tőlük, mert agyad volt hozzá, csak a lényeget, a demokrácia szeretetét nem sikerült elsajátítanod soha. Sem a tisztességet, picinypofám. Igaz, ez nem is tanulható: hozza magával az ember otthonról. Ha nem, eleve reménytelen.
Ez volt harminc évvel ezelőtt, nem magánrepülőgép.
És akkor a legnagyobb tragédiádról még nem is beszéltünk picinypofám. Arról, amit mind a mai napig nem voltál képes feldolgozni, és ami a frusztráltságod okozza. Hogy nem lehettél igazi futballista, csak egy leharcolt és lebutított ország fura ura.
