A polgári demokrácia világa nem egyszeriben múlt mostanra el, hanem fokozatosan koptak ki szokásai, reflexei és szabályai a magyar közéletből. És csak mostanra vált teljesen irreálissá az a feltételezés, hogy elég lehet kiigazítani bizonyos túlzásokat, és akkor Magyarország ismét teljes értékű polgári demokrácia lesz. E felismerést nagyban késleltette, hogy 2015 és 2018 között nem volt kétharmados többsége a parlamentben a kormánynak, így voltak bizonyos korlátai e legújabb rendszerváltás befejezésének.
A többpártrendszernek valójában vége van
A tavaszi választás nyomán szilárdult meg az új rendszer. Harmadszor szerzett alkotmányozó többséget a Fidesz egymás után, és ezzel egyértelművé vált, hogy a parlamenti politizálás nem csak ideiglenesen szorult háttérbe, hanem teljesen elvesztette a jelentőségét.
Ha soha, semmiben sem kell alkudni, egyeztetni, és ez a helyzet ennyi ideig tart, akkor a tét nélküli parlamenti műsor nem csak a közönség számára lesz totálisan érdektelen, de a résztvevői sem lesznek képesek értelmes cselekedetekre. És nem is képesek!
AZ ELLENZÉKI PÁRTOK IDÉN NYÁRRA TELJESEN SZÉTESTEK.
Egészen abszurd belső háborúk foglalják le őket, elnökeik sorban megbuktak, megerősödésük reménytelennek látszik. Egyetlen stabilnak tetsző ellenzéki párt létezik, az 5-6 százalékos népszerűség fölé még sosem nőtt Gyurcsány Ferenc vezette DK: az egyetlen ellenzéki erő, aminek megmaradásához az Orbán-kormánynak komoly érdeke fűződik. Amíg Gyurcsány Ferenc parlamenti politikus, addig Orbán Viktor legitimációja elsősorban kifelé, és másodsorban a magyar társadalom egy része felé is biztosított: „lám, itt nyugati típusú parlamenti váltógazdaság van, az előző kormányfő itt ül a parlamentben, csak mostanában éppen mindig a jobboldal nyer.”
Három komolyabb önkormányzati választást rendeztek április óta (Józsefváros, V. kerület, Miskolc). A részvétel egyik esetben sem érte el a 28 százalékot, Budapesten még a 24-et sem, pedig a teljes parlamenti ellenzék képes volt mindhárom esetben arra, hogy ne indítson egymás ellen jelölteket. A Fidesz mindhárom választáson egészen kevés szavazattal is 60 százalék feletti eredményt ért el. Ahogy a politizálás tét nélkülivé vált, úgy veszett ki a polgárok érdeklődése is iránta.
https://tldr.444.hu/2018/07/27/ebbol-tenyleg-rendszervaltas-lett
