Orbán Ráhel: Ezt nem gondoltam volna a férjemről

“Hát hogyan fogunk

megélni, ha 13 milliárdot vissza kell fizessünk? Már most is csak a rosszabbik Pick szalámit veszem, a gyereket meg ki fogják nevetni a bölcsiben, hogy csak nyomógombos játéktelefonja van” – olvasható Orbán Ráhel Facebook bejegyzésében.

Nagyot csalódtam Pistiben, én nem ilyen családban nőttem fel. Nálunk nem szokás csalni meg lopni. Apukám is csak nagy nehezen kuporgatja össze a pénzét, de minden fillérrel el tud számolni, ahogy azt a legutóbbi vagyonnyilatkozatában is megtette. Nagypapám is világéletében egyszerű kőfejtő volt, kétkezi munkás, a mészkő a mindene, az Isten megáldja a kezét. De a szomszédságunk is, mind jóra való ember volt. Emlékszem Lőrinc bácsi is ment egész nap, segítette a nyugdíjasoknak bekötni a gázt, a vízt. Ha látta, hogy valaki egyik napról a másikra él, akkor pénzt sem kért a munkájáért. Hát így éltünk mi, erre jön Pisti, és állami megrendeléseket nyúl le úgy, hogy a haverja írja ki a közbeszerzés feltételeit, majd azoknak a feltételeknek csak Pisti cége tud megfelelni. És így lopja el a közpénzt! Ez felháborító. Miért csináltad ezt Pisti? Mit tettél velem, velünk? És a pöcsöd is kicsi.

– zárja szívszaggató sorait Rasi.

http://hircsarda.hu/2018/02/09/orban-rahel-ezt-nem-gondoltam-volna-a-ferjemrol/