Már csak a babarózsaszín
falak jelzik az egykori szobák helyét. Tetőnek nyoma sincs, a cserepeket, tartógerendákat elhordták. A ház oldalfalai, mint az orgonasípok merednek az ég felé. Egyik nagyobb, másik kisebb, attól függően, meddig sikerült visszabontani a téglákat. Egy hete még nem így nézett ki a telek, egy hete még állt a ház. Igaz, lakója akkor sem volt, már rég sorsára hagyta a tulaj, érezte, itt ő már tehetetlen. Igaza volt. Az egykori hétvégi ház így az idei tél első áldozata lett a Lyukóvölgyben. Mert ahogy beköszöntött a hideg, a környékbeliek elkezdték bontani azt, ami tüzelhető. Fagerendákat, ablakkeretek, amit csak értek.
Igazi tákolmány
Az idén korán jött a tél, van ilyen. És ez sok mindenre magyarázatot ad Lyukóban, például arra is, miért folytatják ott a lyukósiak, ahol tavasszal abbahagyták, miért is bontják a lyukói dombokat felülről lefelé. Ha így haladnak, talán még 2–3 hidegebb télnyi van a városrészben, talán már csak ennyi „fűtőanyag” áll szabadon, már csak ennyi mozdítható. Bár a dombok tetején is élnek, de főleg a völgyben laknak többen.
Ennek az épületnek csak az alapja volt meg, arra építették fel a házat – mutatja Tisza Levente, a Máltai Szeretetszolgálat lyukóvölgyi programjának vezetője. A ház igazi tákolmány, látszik, valahol találtak téglát, valahol fát, valahol deszkákat, majd akadt egy kis műanyag, és így épült szép lassan egy ház. Vagy nevezzük bárminek…írja Szántó Rita a boon.hu-n
