Számszerűen, a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2015-ben a roma népesség körében a szegénységnek és társadalmi kirekesztődésnek kitettek aránya háromszorosa volt az országos átlagnak. Az adatok alapján a cigány lakosság több mint négyötöde szegénységi kockázatnak és társadalmi kirekesztettségnek van kitéve. Egy korábbi felmérés szerint, amit a Tárki 2012-ben készített, a roma háztartások esetében 70 százalékos a szegénységi ráta. (Az EU 2020 indikátor alapján a roma háztartások 92 százaléka szegénységben és társadalmi kirekesztettségben él. Ez az arány a nem roma háztartások körében 42 százalék.)
Paradox módon, miközben felmérések és statisztikai adatok bizonyítják a romák esélytelenségét, generációs kirekesztettségét, a magyar társadalom többsége még mindig úgy vélekedik, hogy a romák „túltámogatottak”, „mindent megkaptak”, de azzal nem élnek és ezért kizárólag őket terheli felelősség. A szomorú valóság az, hogy a rendszerváltás utáni kedvezőtlen társadalmi és gazdasági változások: a jövedelmi egyenlőtlenségek gyors növekedése, a teljes foglalkoztatottság megszűnése, az alacsony iskolázottságúakat foglalkoztató állami vállalatok felszámolása és privatizálása a működő tőke érdekeinek a kielégítésére, a jóléti újraelosztás radikális átszervezése és csökkentése, hátrányosabban sújtották a roma, mint a nem-roma lakosságot. Ladányi János és Szelényi Iván összehasonlító elemzése szerint a romák kétszer-háromszor akkora valószínűséggel lettek szegények a posztkommunista kapitalizmus időszakában, mint a nem romák.
A igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a romák társadalmi integrációját célzó intézkedések, elenyésző eredménnyel működtek. A rendszerváltás utáni gazdasági és társadalmi átrendeződések sokkal nagyobb mértékben rontották a romák helyzetét, mint amennyit ezek a programok tudtak tenni a romák valós integrációjáért. http://nepszava.hu/cikk/1137276-mit-kezdjen-a-romakkal-a-szocialdemokracia
