„Olyan volt, mintha tőrt
vágtak volna a szívembe” – emlékezik vissza igen érzékletesen egy zsidó férfi a pillanatra, amikor elmondták neki, hogy zsidó. A mondat persze egy kicsit érthetőbb, ha tudjuk, hogy az illető a huszonegyedik századi magyar zsidógyűlölet egyik leghangosabb képviselője, „az antiszemiták királya”, egy félnáci, félkatonai szervezet alapítója, de azért még így is furcsa ezt olyan embertől hallani, aki nemrég kötött imaszíjat a karjára, fedte el kipával a fejét és olvasott fel a Tórából büszke zsidóként.
Szegedi Csanád ügye maga az élő, árpádsávos-dávidcsillagos ellentmondás,
és mint ilyen, minden dokumentumfilm-rendező álma: egy szélsőjobbos, vezető politikus, akiről kiderül, hogy bár ezt soha nem árulták el neki, ő is zsidó családból származik, ezért kilép a pártjából, és azzal a lendülettel belép egy zsinagóga kapuján, hogy aztán előadások sorával és egy auschwitzi túrával bizonyítsa, tényleg megtért. A sztorira két amerikai dokumentumfilmes, Sam Blair és Joe Martin csapott le, a Keep Quiet című, a Rotten Tomatoes kritikagyűjtő portálon 100 százalékos értékelésen álló film pedig már Magyarországon is elérhető, a Netflixen.
És ez a hihetetlenül jó értékelés biztosan nem a filmnek mint formának szól. Ma, amikor a dokumentumfilmezésben is ezernyi izgalmas lehetőséget találtak már meg az alkotók a fikciós elemektől kezdve az animáción át az operatőri munka feldobásáig, a Keep Quiet megmarad az alapoknál: a kamerával szembe leültetett emberek beszélnek, archív felvételeket és középunalmas vágóképeket látunk, sőt, előkerülnek a filmnézők legmegveszekedettebb ellenségei, a fekete-fehér, szemcsés fotók is.
De, hogy ne csak a film témája és főszereplője legyen az, itt van még egy ellentmondás: mindez tulajdonképpen hatalmas dicséret a filmnek. Mert az elég nagy szó, hogy a film így is abszolút le tud kötni, így is indokoltnak tűnik abból a száz százalékból legalább nyolcvanöt: minden filmes truváj nélkül, az elismerés csakis a tartalomnak szól. A rendezők ugyanis felismerték, mennyi minden van ebben a sztoriban, és ahhoz is jó érzékük volt, hogy ezt az utolsó elkapott félmondatig mind ki is hozzák belőle.
Az csak az alap, hogy precízen, jól dokumentáltan és minden, de tényleg minden fontos szereplőn végigmenve bemutatják a történetet Magyar Gárda-alapítástól a körülmetélésig (nem, nem képletesen értve). Úgy, hogy mindenkitől megtalálják a leginkább jellemző mondatokat, arckifejezéseket, kiszólásokat. A Szegedit „lebuktató” – a családfáját felkutató és azzal a politikuson kívül az egész országot szembesítő – fegyvermániás, a rendőrség számára sem ismeretlen Ambrus Zoltán például kifejti: szerinte Szegedi ugyan
politikusnak kiváló, de ganaj ember”.
Ambrus mellesleg azt mondja, azért készített a szembesítésről – később ki is szivárogtatott – hangfelvételt, mert nem előítéletes, de tapasztalatai vannak, és tudja, hogy „zsidó származású emberrel óvatosan kell bánni”. Teljes cikk itt.
