A fideszes politikus azután szólalt meg, hogy Orbán Anita külügyminiszter a minap feljelentést tett a Szijjártó-féle lélegeztetőgép-beszerzések ügyében. Menczer Tamás szerint minden berendezés orvosi igazolás szerint használható, minden ellenkező állítás hazugság.
- fotó: Archív
„Az én vagyonomat aztán keresheted bazdmeg!” – üzente Menczer Tamás Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszterek az Ultrahang műsorában.
A szerdán megjelent adásban a fideszes politikust többek közt az ellenzéki párt állapotáról és átszervezéséről, valamint Menczer választókerületének kihívásairól kérdezték, de egy ponton szóba jött a lélegeztetőgép-biznisz is.
Mint arról beszámoltunk, Orbán Anita külügyminiszter a minap különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények gyanújával, ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a koronavírus-járvány elleni védekezéssel kapcsolatban 2020 tavaszán, Szijjártó Péter minisztersége alatt lefolytatott beszerzések ügyében.
Az Orbán-kormány mintegy 17 ezer lélegeztetőgépet vásárolt nagyjából 300 milliárd forintért. A gépek jelentős részét sosem használták, legalább 12 ezer most is raktárban áll, a beszerzésükben közreműködő cégek viszont az üzlettel nagyot szakítottak.
Menczer Tamás, aki a beszerzések idején a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára volt, most azt mondja: büszke arra, hogy részt vett a koronavírus elleni védekezésben, és a munkatársai nevében is kikéri magának, hogy lopással vádolják őket.
Ha jól értem, azzal vagyunk vádolva, hogy lopunk. Na most akkor mégse a nőnek, akkor a Ruff Bálintnak hadd tudjam mondani, hogy az én vagyonomat aztán keresheted, bazdmeg!
– mondta Menczer. Úgy folytatta: „Már elnézést. Csak majd ha megtalálta, akkor szóljon nekem is legyen szíves, hogy az asszonynak otthon tudjak szólni, hol van a lé. Ennyit a vagyonról.”
A fideszes politikus a lélegeztetőgépek használhatóságával kapcsolatos kritikákat is visszautasította. Elmondása szerint az irodájában egy katonaorvos, aneszteziológus főorvos dolgozott, aki minden gép leírását megvizsgálta, és ő állapította meg, hogy a berendezések alkalmasak-e életmentésre.


30 Responses
. Nem véletlen, hogy Orbán mindent megtett, hogy Szijjártót kínai védelem alá menekítse
Mars dolgozni, tiszás!
Kohl ellen is jó dolgukban szavaztak a németek. Most élvezik a késeléseket és a sajtószabadságot.
Mit tudnak csinálni ha Orbán barátnője Merkel rájuk szabaditotta a migránsokat?
Ursulától kérnek mégtöbb migránst! Csak le tudják győzni Franciaországot a migránsok számában.
A hétgyermekes családanyától akit szintén Orbán szavazott meg?
a kisebbik rossz volt, Frans Timmermans-hoz képest
Orbán mindig is gyakorlatias politikus volt. Parasztész.
Parasztnak tényleg paraszt.Egyetértünk zalkás patkány…:):);)
„Öcsisajt, miután Magyarország Európában van, OV-vel vagy anélkül is Európában élnek a magyarok. OV legalább Magyarország és a magyar nép érdekeit igyekesett képviselni az EU gyarmatosító törekvései ellen, és Magyarország még megmaradt kis szüverenitását védelmezni. Persze született csicskaként neked nem szüverenitásra vagyon szükséged (az túl fárasztó), hanem egy „felsöbbrendünek definiált úrra”, akinek a végbelét a meleg szarig benyalva tudod buzgón kényeztetni, és örülsz annak, ha megveregetik a vállad, hogy millen engedelmes kis hasznos idióta vagy, aki hálásan kezet csókol azért, hogy kifosszák. Te sem leszel már hülye, mert eleve síkhülyének születtél. De ez legyen a te egyéni szoc problémád.
Látszik, hogy halványlila fingod sincs az EU nyugati része mindennapi valóságáról. Németországból üzenem neked, hogy ez a „Nyugat” már messze nem az, ami kb. 20 évvel ezelött volt. A mai Nyugat a jólétben elhülyült, a tartlékai éli fel, és egyre gyorsuló tempóban csúszik lefelé lejtön. Erre az EU-ra tenni azt jelenti, hogy sok agyhalott tiszákos szavazó Magyarországot megint a fütyi gencsak rosszabbik végére pozicionálta. Sajnos aki hülye (mint te is), azon nem lehet segíteni.”
„Öcsisajt?”Jézusom.Ki ez a boomer balf@sz?
És nem álltál ki a habtesteddel megvédeni a nemzethet a migráncsoktól? Akkor ne túráztasd már a pofád turbómagyar! 😀 😀
Én csak röhögni járok ide,
Háborúmentes volt az életem
Szopni Nektek kell!
Én-e? A migrik imádják késelni az európai zsidókat.
A Hamász palesztin tεrr@rszervezet egyik ezredese, a civilben orvos dr. Huszám Abu Szafíja mellett tüntettek különböző palesztin és szélsőbaloldali szervezetek képviselői Budapest utcáin. A gázai orvos jelenleg egy izraeli börtönben ül. Egyesek pedig „Free Marwan” zászlóval jelentek meg, kiállva a szintén izraeli börtönben lévő, hírhedt palesztin tεrr@ristavezér, Marwan Barghouti mellett. 🇵🇸
A megmozduláson jelen volt a G. Ras nevű „ligetvédő” és Misetics Bálint, Karácsony Gergely főpolgármester egyik tanácsadója is. A szervezők népirt@ssal vádolták meg Izraelt és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal támadták a zsidó állam vezetését. 🇮🇱
🇭🇺 Az Orbán-kormányok regnálása alatt Magyarországon nem lehetett Hamász-párti, illetve más tεrr@rszervezettel szimpatizáló tüntetést rendezni, szemben Nyugat-Európával, ahol számos zászlóégető, és gyűlölködő tüntetést tartottak az elmúlt években❗
Maya Kadosh, Izrael magyarországi nagykövete is arról beszélt a napokban, hogy a palesztinpárti megmozdulás szervezői „tεrr@rizmust támogatnak.”
Tényleg! Honnan is jöttek Orbán Anita szülei?
Akkor most beszéljünk a tiédről, náci fattyú!
melyik ágról? Egyik sem lett árulója Magyarországnak.
„A cipszerek vagy szepességi szászok német ajkú népcsoport. Nevük a német Zips (Szepes) szóból származik, és arra utal, hogy eredetileg a Szepességben (a mai Szlovákia és Lengyelország területén) éltek
A svábok (hivatalos nevükön a magyarországi németek) a legnépesebb hazai nemzetiség, akiknek története, kultúrája és munkamorálja mély nyomot hagyott Magyarországon.
A mai Magyarország területén élő szlovákok elődei a 17. század végétől, több hullámban érkeztek a török hódoltság idején elpusztított, elnéptelenedett területekre a felső-magyarországi túlnépesedett, éhínségtől és vallási villongásoktól sújtott vármegyékből. Az úrbéri engedmények, a szabad vallásgyakorlás és szorgalmas munkájuk nyomán falvak és városok százait alapították, vagy telepítették újra”
A bakui hortista gyilkosról.Ebből.már tudod Zotyóka?
Még a Horthy nevét sem tudod leírni, kőbunkó? nem vagy te tiszás?
A több millió választót agymosottnak nevező Unger Anna lett a NVVH furkósbotja.
Szamuely mind a tíz ujját megnyalná.
Gyilkos hortista patkányok fattyainak vinnyogása elszáll mint a fing a szélben.
Csak nem Csau-tól?
Ha Magyar Péter „hányinger”( a volt feleség tömör definíciója) , akkor Orbán Anita hányingerebb.
Tényleg! Honnan is jöttek Orbán Anita szülei?
Csak kiképezték az atlantista Anitát
„Orbán Anita 2007-ben első magyarként doktorált a rangos iskolában. Doktori dolgozata annyira jól sikerült, hogy Power, Energy and the New Russian Imperialism címmel megjelent az egyik legrangosabb, a hidegháborúval és a nemzetközi politikával foglalkozó Praeger kiadónál. A munkát George Herbert Walker, korábbi budapesti amerikai nagykövet „riadójelzésnek” nevezte az európai és amerikai döntéshozók számára, a Harvard professzora, Richard Pipes pedig azt is kiemelte ajánlásában, hogy az írás megoldási javaslatokat tartalmaz az orosz befolyásszerzés elkerülésére. Orbán Anita könyvének megállapításai ma már közhelyszámba mennek, akkoriban azonban újdonságnak számíthattak: „Míg a szovjet hidegháborús erőt a katonai hatalom és a nukleáris fegyverek alapozták meg, 1991 óta az orosz állam saját energiahordozóinak monopol jellegű ellenőrzését tekinti hatalma jelenlegi és jövőbeli alapjának” – olvasható a hátoldalon. A kötet szerint „Oroszország újbirodalmi törekvéseinek érvényesítése” nemcsak Putyinhoz köthető, hanem „már Borisz Jelcin idején elkezdődött, és Dmitrij Medvegyev, a Gazprom korábbi elnöke alatt is folytatódott”.
Borisz Jelcin alsógatyában folytatta a Clinton házaspárnál. Vérszemet kaptak. A háború rendesen szedi az áldozatait.
Mondd már meg te büdös gyökér, hogy mi a k.rva anyádat foglalkozol te folyton Orbán Anitával?
Egy torz lelkületű aberrált idióta vagy, aki azzal vezeti le kisebbségi érzését, hogy aljas módon másokat gyaláz. Minden megnyilatkozásod egy orvosi látlelet arról a hitvány, mocskos, szánalmas életedről, amiben tengeted a napjaid. Remélem hamarosan te is elnyered méltó jutalmad, amit a fenn felsorolt munkásságod után kapsz! Te pedig nem hányiger vagy, hanem az az anyag ami utána feltör!
a nagyon hálás Kuncze és felesége volt covidos , a nagyon hálás Gulyás Marci volt szívbeteg , Orbán Anita sajnos nem.
” Orbán Anita külügyminiszter a minap feljelentést tett a Szijjártó-féle lélegeztetőgép-beszerzések ügyében.”
Szijjártó Péter volt külügyminiszter a minap még egy büfét sem tudott berendezni székekkel
a te a k.rva anyádat!
Elég világos voltam?
Nem! Te egy hulladék voltál.
Te pedig addig recskázol az orbán fotóra? Szaros a szád, csabai náci gyökér!
Ne fáradj Miskolc felvette a 米什科尔茨 város nevet. Tele van a város sárga bolsevik irigy emberrel. Hadd munkáljanak . Valószínúleg ez okozza a névváltozást.
A tiszák ( Tisza Kálmán , Tisza istván) nem jöttek vissza , az orbánisták sem jönnek vissza.
Magyar Péter szavazói megkapják a jutalmukat. Csak meg kell nézni a Tisza képviselők viselkedését az EP-ben. Ennek ismeretében szavaztatok, a „B”-tervre. Áradtassék !!!
Köszönjük.Neked meg marad a csabavezér úti bűzbarlang liszkai nácifattyú…:):):)
„Őrjöng a Tokaminiszter unokatesója, nem ő lesz a NAV-elnök, pedig már az összes sógor, koma, tesó, széptestvér kapott már valamit”
Még ezt is másolnod kellett zalkás?