Ezek mennek a Facsén. Jövő tavasszal ők is megtalálják a szülőházat, mint a kenyai járat a ferihegyi pályaküszöböt

Ildikó CzigányTágul a fény . Tudják a rigó-sejtek, mit kell tenniök. Bátor hím énekel a feketefenyő csúcsán, girlandos flótát, sárga, kitátott csőréből szakad a rigódal.
Hosszú a fény. A hatórás hírek után Apu elmondja, a nap már felkelt, és azonkívül megjöttek a gólyák. Ahonnan gépünk nyolc órát repült, ők öt hetet, inerciális rendszer, rádiónavigáció és műholdak segítsége nélkül. Nem látták színes radarképen a közelgő zivatarokat, nem számolta komputer az üzemanyag-fogyasztást szembeszélben. Gólya-fejük piciny számítóközpontjában általunk érthetetlen chipek dolgoztak, az érzékelt tájékozódási jeleket egyenesen a szárnyakat vezérlő központba irányítva. Magyarán: megjöttek a gólyák.
Először a hím szállt le a dunántúli fészekre, három napra rá érkezett a párja. A fiatalok idén még Afrikában maradnak. Ha nem lesznek helybéli „rapsicok” áldozatai, jövő tavasszal ők is megtalálják a szülőházat, mint a kenyai járat a ferihegyi pályaküszöböt.
Forrósodik a fény. Érzi a fa és háncsereiben megmozdulnak a nedvek, belefolyik a fény. Cukor lesz belőle. Fényből cukrot melyik kémikus készít? Műanyagot, kevlárt, azt igen, hogy kemények legyenek a szárnyaink és könnyűek, de Tikurilla csak ámul a természet zöldjén, az élő festéken, amelyet néhány nap leforgása alatt világméretben gyárt és szállít Valaki a fáknak.
Rigó-fényű a reggel.
Zöld édesíti.