A Brexit példája felbátorítja
Olaszországot vagy Franciaországot, hogy hasonló referendumot tartson. Le Pen választást nyer Franciaországban. Európa már csak egy csonka Unió. Az EU minden csúnya hibája ellenére hosszabb ideig akadályozta meg háború kitörését Európában, mint valaha. Az EU egyúttal az egyik legnagyobb erő, ami ellensúlyozza Putyin katonai ambícióit. Az EU Oroszországgal szembeni szankcióit valóban megérezte az orosz gazdaság és ez segített visszafogni Oroszország támadásait Ukrajna ellen (többek közt ez az oka annak, hogy a rosszfiúk mindig egy gyengébb EU-t szeretnének). Trump megnyeri a választásokat Amerikában. Trump elszigetelődéspárti lesz, ami gyengíti a NATO-t. Már nyilatkozott is róla, hogy nem díjazza a NATO állásfoglalását a Baltikum elleni orosz támadásokban.
Egy feldarabolt EU-val, egy meggyengült NATO-val a háttérben, és egy folyamatban lévő gazdasági és társadalmi válsággal Oroszországban, Putyinnak szüksége lesz újabb külföldi figyelemelterelésre, ami felé a nép figyelmét elterelheti. Támogatni kezdi a szélsőjobboldali EU-ellenes aktivistákat Lettországban, akik aztán okot szolgáltatnak a lettországi oroszok felkelésére az ország keleti szélén (ami az EU határa Oroszországgal). Oroszország „békefenntartó erőket” és „segélyszállítmányokat” küld oda, ahogyan azt már Grúziában és Ukrajnában is megtette. Magához csatolja Kelet-Lettországot, ahogyan azt már Kelet-Ukrajnában is láthattuk. (Krím is hasonló népességszámmal rendelkezik, mint Lettország jut eszembe).
Egy megosztott Európa, Franciaország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és mások, akik Oroszország-pártiak, és Putyin által támogatottak, felülbírálhatják a szankciókra való felhívásokat és a katonai választ. A NATO túl lassú hogy lépjen, Trump nem akarja hogy Amerika belefolyjon, és Európa legnagyobb része közömbös vagy meggátol bármilyen válaszlépést. Oroszország, miután nem lát számottevő ellenállást, megszállja Lettországot, majd Kelet-Észtországot és Litvániát is. A Balti országok visszavágásként háborút üzennek Oroszországnak, mert a lerohanás után nincs már más választásuk. Európa fele velük van, néhány ország semleges marad, néhány Oroszország pártjára áll.
Hol fog állni ebben Törökország? Hogyan reagál az ISIS egy európai háborúra? Ki használ nukleáris fegyvert először?
És ez csak egyetlen Ferdinánd főherceg forgatókönyv. A lehetséges forgatókönyvek száma a sok bizonytalan részletnek köszönhetően végtelen. Természetesen közülük jó néhánynak az a vége, hogy nem történik semmi. De ha a történelmi mintázatokat nézzük, készen állunk egy újabb összeomlásra, és a történelmi jeleket figyelve, éppen nekifutunk egynek. Ez olyan módon fog bekövetkezni, amit nem látunk közeledni és olyan hirtelen kerül ki az ellenőrzésünk alól, hogy nem tudjuk megállítani. Lesznek majd történészek, akik visszatekintenek, és teljesen egyértelműnek fogják látni, és csodálkoznak majd azon, hogyan lehettünk mind ennyire naivak.
Hogyan tudtam én egy kedves kis kávézóban üldögélni Londonban, ezt írva, ahelyett, hogy ordítva futottam volna világgá? Hogyan tudták ezt az emberek elolvasni, és gúnyos vagy elutasító kommenteket írni arról, hogy a maradáspártiak abbahagyhatnák a nyavalygást, és nem kéne mindenért a Brexitet okolni? Mások elolvassák ezt, és gúnyosan mosolyognak azon a kijelentésemen, hogy Amerika remek formában van, hogy Trump egy lehetséges következő Hitler [és igen, Godwin törvénye]. Ám ha összehasonlítom, egy ugyanolyan nárcisztikus, karizmatikus vezetőt látok, aki a gyűlölet lángjait fújja szerteszét addig, ameddig a dolgok ellenőrizhetetlenné nem válnak). Könnyű a pesszimista jóslatoknak ellentmondó következtetésekre jutni, de sajnos ezek a történelem valódi súlyának ismeretén alapulnak. Trump úgy győzött a többi republikánus ellen a nyilvános vitákban, hogy az érveiket lepattintotta, kigúnyolta vagy lekicsinyelte, és figyelmen kívül hagyta őket. Így persze könnyű, de semmiképpen nem helyes.
Figyelmen kívül hagyni és csúfolni a szakértőket, amit az emberek a Brexit kapcsán tettek, ami Trump kampánya, semmiben sem különbözik attól, amikor rá se rántunk az orvos tanácsára, aki szól, hogy ideje lenne abbahagyni a dohányzást, utána pedig rájönni, hogy gyógyíthatatlan rákot kaptunk. Egy apró dolog megállíthatatlan romboláshoz vezethet, ami elkerülhető lett volna egy kis odafigyeléssel és gondolkodással. De az emberek dohányoznak és belehalnak.
Ilyen az ember.
Egyszóval attól tartok, az egész elkerülhetetlen. Nem tudom, hogy végül mi történik majd, de az biztos, hogy most súlyos időszaknak nézünk elébe. Nagyon kellemetlen lesz mindazoknak, akik átélik, de még az is kiderülhet, hogy valami elképzelhetetlenül pokoli lesz. Az emberek persze kimásznak majd a túlsó parton, helyrejönnek és továbblépnek. Az emberi faj megújul, megváltozik, talán fejlődik is. De azoknak, akik most a rövidebbet húzzák, a török tanárok ezreinek, akiket most elbocsájtottak, a török újságíróknak és jogászoknak, akik most börtönben ülnek az orosz disszidenseknek a gulágokon, azoknak, akik terrorakciókban megsebesülve francia kórházakban fekszenek, azoknak, akiket ez elnyel és megsemmisít, azoknak ez lesz most a Somme-i csata.
Mit tudunk tenni? Újra visszatekintve a múltra, valószínűleg nem sokat.
A liberális értelmiségiek mindig kisebbségben vannak. [Lásd Clay Shirky Twitter Stormját a témában.] Azok az emberek, akik nyitott társadalmakat szeretnének, ahol az emberek kedvesen bánnak egymással, nem rasszisták, nem háborúznak, jobban szeretnek élni, azok számára a vége általában az, hogy elveszítik a harcot. Miután nem harcolnak mocskos módszerekkel, kevésbé erőszakosak és szörnyen tehetségtelenek abban, hogy vonzóvá tegyék magukat szélesebb tömegek számára, ők kötnek ki a börtönökben, haláltáborokban, sírokban.
Nekünk pedig vigyáznunk kéne arra, hogy ne hagyjuk megosztani magunkat, hogy ne vesszünk el meddő vitákban, és ne ugyanolyan düh- és gyűlöletvezérelt érvekkel vágjunk vissza, mint amilyenek a mai népszerű jelszavak. Meg kell tanulnunk jól használni a közösségi médiát.
Egészen másféle félelmet kell inkább ébresztenünk: a félelmet egy újabb világháborútól, amikor még csak épphogy sikerült az előzőt kiheverni.
El kell kerülnünk, hogy a saját visszhangunkat hallgassuk. A Trump és Putyin-hívők nem olvassák a Guardiant, úgyhogy oda írni, csak arra jó, hogy a barátainkat megerősítsük a véleményükben. Olyan utat kell találnunk, ami összeköti a mi kis zárt csoportjainkat más zárt csoportokkal, és meg kell próbálnunk áthidalni az egyre szélesedő társadalmi szakadékot.
(Persze az is lehet, hogy ezt az egészet csak azért írom, hogy úgy emlékezzenek majd rám, hogy én megmondtam előre.)”
