Gyertyagyújtással fejezzük ki tiltakozásunkat az 5 éve megszületett köznevelési törvény ellen, amely ellehetetleníti a köznevelésben szereplők életét, nemzetközi mérésekkel is igazoltan tönkreteszi gyermekeink jövőjét – fogalmazott Csabalik Zsuzsanna, a demonstráció főszervezője, a PSZ miskolci, középiskolai titkára úgy folytatva: azt mondják az oktatás irányítói, hogy nyugalom van az iskolákban. Milyen nyugalom? Amit fortélyos félelem igazgat? 2011. december 19-én az országgyűlés új köznevelési törvényt fogadott el. Eltelt azóta 5 év, de gyászolni van okunk. Ma gyertyát gyújtunk a tovább romló oktatási rendszer miatt – fogalmazott, majd hosszasan sorolta, mennyi szégyene van a magyar közoktatásnak.

 

„Hiába szóltunk”
– A gyertyagyújtással azt fejezzük ki, hogy hiába szóltunk, baj van a közoktatással, nem vettek minket komolyan. Ezt már Béres Ildikó, a PSZ miskolci titkára mondta lapunknak. Hangsúlyozta: és még mindig nem veszik komolyan a döntéshozók se a szakszervezeteket, se a civil szervezeteket, ezért nem mennek el az egyeztetésekre. A legfőbb problémákról szólva kiemelte: a túlterheltség miatt nincs idő az iskolákban a minőségi munkára. Az eredménytelenséget azonban nem a pedagógusok nyakába kell varrni, mert az oktatás­irányításnak is nagy része van az eredményben. Az irány azonban, amit mutat, nem jó. A titkár említette a szabad tankönyvválasztás hiányát is, ami miatt épp a leginkább előremutató tankönyveket nem választhatják a pedagógusok. Ahhoz azonban, hogy a pedagógusok elérjenek valamilyen eredményt, a szülők támogatása is kell. A pedagógusok a Hősök terén a nemrég elhunyt Leonard Cohen világszerte ismert Hallelujah című dalát énekelték el közösen magyar szöveggel-írja a boon.hu