Miskolc fényárban úszik.

Magam is utaztam a karácsonyi díszekben pompázó villamoson. Még a hideg fényekben villódzó  kandalló mellé is leültem. Nagyon tettszettek a piros bársony ülések és a bári budoárokra emlékeztető függönyök. A héten mentem néhány kört a pesti Duna parton robogó teli” ledlámpás” kettessel is, de azon belül semmi pompa. Csak merő zsúfoltság.

S, hogy ne feledjem a miskolci ünnepi villamos végében egy ellenőr strázsál.Jogosan. Ezen a járaton nincsen videokamera. Így aztán ilyen hagyományosan kell felvigyázni, hogy semminek ne kéljen lába, s ne rongálják meg a díszeket. Kisbetűvel írom, mert ugye mifelénk ilyesmi aligha eshet meg.

Nem is én lennék ha nem szólnék a városháza előtti vásárról. Megjegyeztem, balról az első sorban kapható krumplis lepény gazdagon és szegényen egyaránt óriási gasztronómiai élmény. Szóval meg kell kóstolni. Ízléses csomagolás, előzékeny gyors kiszolgálás és megkettőzött élmény. Ebben a cudar zimankóban az utcán enni a meleg fogású töltött lepényt maga a mennyország.

Majd a sok jó és szép után tolmácsolom a miskolci tapolcaiak jogos sirámát. Irigylik tőlünk a belvárosi csillogást. Panaszolják, hogy bezzeg náluk a nagy parkoló előtt semmi emlékezteti őket a közelgő ünnepekre.  Szeretnének, akár még az idén is egy fényárban úszó nagy kaput Tapolca elé. Most amikor végre teljes lenne az idegenforgalmi szezon és ilyentájt is dübörögnek az ottani szállodák és az Avalon is beszállt a ringbe csak kellene valami fényesség oda is. Én mint volt Tapolcai, Görömbölyi utcai csak helyeselni tudom. Ha még ott lehetnék meg is szervezném.  Akár önerőből. Magam is tudom, hogy a fényárban úszó belváros után Tapolcára érve lehangoló a sötétség. Tegyünk valamit, hogy Tapolcán is adventi hangulat legyen. Magunkért és az oda látogató vendégekért, akik most azt hihetik, hogy télen begubózott a város gyöngyszeme. Szantograf.hu

https://szantograf.hu