Korosztályos Eb-meccsek az új Diósgyőri stadionban?

 Tavaly Csehországban volt

, jövőre pedig Lengyelország lesz a házigazdája az U21-es labdarúgó-Európa-bajnokságnak, és 2019-ben lehet akár Magyarország is a rendező. Az MLSZ ugyanis pályázik az esemény lebonyolítására, az anyagot szeptember végéig kell beadni a kontinentális szervezethez, az UEFA-hoz. Persze, nemcsak „mi” leszünk az egyetlen kandidálók, hanem – amint az az MLSZ honlapjáról is megtudható – Ausztria, Hollandia, Írország, Olaszország, Portugália, Skócia és Szlovákia szintén ringbe száll a korosztályos kontinensviadalért, amelyen 12 válogatott vesz majd részt 2019 júniusában, annak is a második felében.

Debrecen a másik keleti

Amennyiben a döntés kedvező lesz hazánkra nézve, akkor a honi szervezet elképzelései szerint az ország majdhogynem minden szegletében rendeznek majd mérkőzéseket. „A Magyar Labdarúgó Szövetség olyan esemény megrendezésében gondolkodik, amely az ország területének nagy részét bevonja a szervezésbe, így az infrastruktúra fejlesztésének köszönhetően lenne egy nyugat-, egy közép- és egy kelet-magyarországi központ. A pályázatba több várost is bevont a projekt vezetése, és ezek közül majd központonként két-két helyszín kerül a végleges, UEFA-hoz beadandó anyagba. UEFA-előírás, hogy az egyik stadionnak legalább 15 ezer ülőhellyel kell rendelkeznie – ez lesz a döntő helyszíne is –, míg a további öt létesítmény előirányzott kapacitása 5–15 ezer fő” – állt ez is az MLSZ szerdán kiadott, az Eb-ről szóló hírében. boon.hu info

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű