Miskolcon, a DVTK címerével
ellátott Kata presszóban sem hangosodunk, sőt. Beszélgetőpartnerünk nem árulja el a nevét, de azt igen, hogy nem éppen szívügye a labdarúgás, így aztán a csapat stadionépítésére megítélt hárommilliárdos pluszköltséghez sem szívesen szól hozzá. Jó pár kortyot megiszik a söréből, mire belekezd pesszimista monológjába. „Perecesen lakom. Szétráz a busz, olyan rosszak az utak, meg lehetne csinálni inkább azokat. Vagy itt van az a busz, amely most ment el a hátunk mögött. Legalább húszévesek, le lehetne őket cserélni ebből a hárommilliárdból. De persze minek, ha megint sztrájkolni fognak a sofőrök…” Azt ajánlja, hogy menjünk át a szomszédba, az az igazi törzsszurkolók kocsmája, ott órákig mesélnek majd nekünk a hőskorszakról.
Valóban, a falon mezek, az ablakon futballisták sziluettjei. A padon két morózus férfi ül, kapásból drukkernek képzeljük őket, már a nyakukba is vizionáljuk a DVTK-sálat, és azt is látjuk magunk előtt, hogy gyermekeiket hétvégente a lillafüredi fapisztrángokhoz viszik. Nem is tévedhetnénk nagyobbat. A kopasz férfi „rühelli a focit, úgy, ahogy van”. Asztaltársa pedig két okból nem nyilatkozik nekünk: egyrészt ivott már, másrészt érintett. Neki is elbontják a házát a stadion rekonstrukciója miatt. Egyébként félig szurkolója lenne a csapatnak – másik kedvence a Ferencváros. „De nem fogok a Diósgyőrnek szurkolni, ha…” – kezdi a búcsúmondatát, amelyet így egészítünk ki: „…ha lebontják a házát?” – „Nem, ha ilyen sz…ok lesznek, mint most.”
A stadion tövében, a tizenegyedik utcában egy kupac téglán ül három cigány fiatalember. A kupac ház volt valaha, de nem ők laktak benne, ők a közeli Lyukóvölgyben élnek, odaviszik majd a megtisztított téglákat is. Persze a segélyt hiányolják – nem költenének hárommilliárdot stadionépítésre. De mindegy, mit mondunk – közli egyikük –, ha Orbán Viktor stadiont akar ide, akkor úgyis az lesz. Teljes cikk itt.
