A tavalyi év legkínosabb rendezvénye az év végén volt.
Pedig a történet fantasztikus. Az egyszeri budapesti zsidó hentes a szocializmus idején felfoghatatlanul nagy összegekért nyilvánosan vásárolt az állami Bizományi Áruházban festményeket, és ez állítólag nem tűnt fel az akkori hatalomnak, miközben például a meggymagos embert börtönbe vágták.
A Kövesi titkos gyűjteménye néven futó kiállítás megnyitóján, hogy miért Miskolcra került az anyag, Gerhard Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, az Értéktár Program vezetője azt mondta, véleménye szerint „az országnak ezen oldala nem olyan jól ellátott a legkülönbözőbb látványosságokkal (sic!), a kultúra olyan adományaival, amivel a szerencsésebb és gazdagabb Dunántúl rendelkezik”. Mondjuk a szituáció nem volt olyan (Miskolc kapott egy nagyon vonzó ajándékot), hogy akkor Kriza Ákos közbevághatott volna, hogy hoppá ez a gondolatsor nem csak hogy nem igaz, de sértő is. De egy frappáns mondattal helyre lehetett volna tenni Gerhard urat, aki már majdnem azt mondta, tiszta szerencse, hogy itt élnek fehér emberek…
A top sztori viszont még ezután jött. Miután mindenki körbejárhatta a csak nagyon kezdetleges módszerekkel őrzött vernisszázst (reméljük most óriásit tévedünk), mindenki el kezdett szivárogni abba a terembe, ahol valami kezdetleges fogadás-féle volt. A bejáratnál azonban ott volt Szabó Máté, a városháza fő sajtósa, aki az újságírók előtt testével torlaszolta el az utat. Csak meghívóval, mondta az újdonászoknak. Aki okoskodott, hogy ő is kapott meghívót, azért van itt, annak Szabó nagy rutinnak válaszolt. Kaptál, bazmeg (persze ennel klasszisokkal finomabban fogalmazott), de mint sajtós.
Na most, mivel egyébként senkitől sem kértek a belépéshez meghívót, és Szabó nyilván nem ismer mindenkit Miskolcon, csak a sajtósokat, nyilvánvaló, hogy őt azért állították oda, hogy a kollégáit utálja ki a helyszínről. Persze látszott rajta, hogy nem nagy kedvére van a kápós feladat, némi nógatás után annyit mondott, hogy biztos a XXXXok miatt van az egész, eredetileg nem így volt tervezve. (Az okot azért cenzúrázzuk, mert Szabó biztos helyreigazítást kérne.)
A történet csattanója naná, a végén. A falatozók között mintha feltűnt volna az ismert alanyi költő is, aki korábban bíró a bíróságon volt, mostanában meg hajléktalan, a két stáció között meg mutogatós emberként (szatírként) szerzett ismertséget, de nem elismertséget.
