PankucsiMáriaMaghalt Juhász
Ferenc, a héten temették. Számomra soká a kortárs irodalom jelentette az irodalmat, nem szerettem a klasszikusokat. Gimnáziumban a kedvenc tárgyaim a kémia, biológia, matematika voltak. Irodalmi élményeimet, értesüléseimet jórészt folyóiratokból szereztem. Új Írás, Kortárs, Napjaink, Valóság. A költők: Nagy László, Juhász Ferenc, Ladányi Mihály, Utassy József. Prózában leginkább Hajnóczy, Dobai. Tőlük közelebb hozzám csak a Földes újságban: a „Jót s jól”-ban megjelent írások álltak. Néhány soruk ma is bennem él: „Védj testeddel, ha már csontomat rágják a hiénakacagású novemberi szelek. Akarom, hogy légy, akarom, hogy szeress!”
Aztán elmentem Pécsre felvételizni a jogra. Megismertem egy fiút. Mászkáltunk a városban és ő verseket mondott. Adyt, meg Juhász Ferenc hosszú verseit. Vég nélkül, hosszan, szenvedélyesen. Ő lett a férjem. Pár évvel halála előtt összefutottunk egy hajdúszoboszlói szállodában Juhász Ferenccel. Akkor már személyesen is ismerték egymást, egyszerre vették át kitüntetésüket a Parlamentben. A szálloda liftjében elmondtuk neki, hogy összekerülésünk jelentős részben az ő lelkén szárad. Tettes társa Ladányi Mihály. Hiszen ahogy én Imrére a Juhász Ferenc versek mondásakor figyeltem fel, ő meg akkor, mikor megkérdeztem tőle: szereti-e Ladányit? Egy nő, aki Ladányit olvas. Na, erre odafigyelt – legalábbis ezt mondta később.
Most már odaát mondják egymásnak egymás verseit és beszélnek szerelemről, kapcsolatokról, meg még arról a néhány kevés dologról, amik valóban fontosak.
