Amikor ‘vége’ a dalnak..

Vegán futós fotós irkafirkákAmikor ‘vége’ a dalnak…Elvesztettem. Magam sem tudom, mit, de valamit elvesztettem. Amiért a legelején annyira szerettem csinálni. Mármint a futást.
Nem vezettem naplót, nem mértem távot, nem mértem időt. Nem is volt mivel. Nem hallgattam zenét. Csak futottam. Nem fényképeztem le a futócipős lábam, nem posztoltam ki sehová, milyen ügyes vagyok. Nem volt futócipőm, se futóruhám. De volt lelkesedésem, hajnalban keltem, beolvadtam, feltöltekeztem, gyönyörködtem, őzekkel barátkoztam, madárcsicsergést hallgattam, hálás voltam. Ha nem mentem, hiányzott. Éheztem a kilométerekre. Belefutni a ködbe. Az ismeretlenbe.
Most ténfergek. Bolyongok. Kóválygok. Már a bükki előtt is éreztem ezt. De azért megcsináltam, mert meg akartam csinálni. Terveztem őszre több versenyt is, kisebbeket, és egy maratont. Sorban engedem el őket. Először külső körülményekre fogtam, majd rájöttem, magam irányítom így tudat alatt. Hetek óta nem futottam hosszút, ha ránézek a foghíjas edzésnaplómra, mély szomorúság fog el. ‘Régen’ nem így nézett ki. Ráébredek, hogy bár október végére terveztem maratont, már augusztus vége van, talán már benne kéne lenni a felkészülésben. Persze vannak az élet egyéb területén felbukkanó gondok-bajok, amiken nem lehet csak úgy átsiklani, ott dolgoznak a kisagyban, nehéz úgy felengedni és kiengedni. Bár ezek annak idején is megvoltak, most valahogy nem tudom úgy lekezelni, ahogy szeretném. Vagy magam sem tudom.
Ezért most úgy döntöttem, egyáltalán nem megyek versenyre már idén. (Milyen nagyképűen hangzik egy futómazsola szájából. :)) De lehet nemcsak idén, hanem egyáltalán nem megyek addig versenyre, amíg meg nem találom, amit elvesztettem. Amiért szeretem. Amiért az életem része. Mert az. Olyan, mint a levegő. Szeretek futni. Kevés dolog van az életemben, amit ennyire szeretek. Most mégis át kell értelmeznem. Vannak jövőre terveim. Még egy kis ‘ultrácska’ is van benne. De ahhoz muszáj megtalálni azt, ami miatt egymás utáni napokon 20 km-eket tudtam futni, és még élveztem is.
Kutatok a motiváció után, végignézem a posztokat az ‘Egyedül futunk’ csoportban, nézegetem a vidám, büszke szelfiket, a megtett km-eket, a számomra néha ‘űrsebességeket’, és még jobban elkeseredek. Benézek a naplómba, megnézem a kedves ismerősök edzéseit, ‘hűmegházok’, majd inkább becsukom, hogy ne is lássam. Olvasom Murakamit, várom, hogy segítsen, kicsit segít is, de nélkülem sajnos neki se megy. Elolvasom a Futni születtünk című könyvből a kedvenc részeimet, rögtön kedvem támad futni menni, de mégse olyan, amilyennek szeretném.
Nem ragozom tovább. Megakadt a tű a lemezjátszómon. Így az éven idő- és távmérés nélkül futok, annyit, amennyi jólesik, és keresem azt, amiért elkezdtem. Ha megtalálom, akkor jövőre három versenyen biztosan elindulok:
1. BSZM – ultra (vagy SALOMON Ultra-Trail® HUNGARY 52)
2. BHM – szintidőn belül
3. Kassa Maraton – 4 óra alatt
(+ ami még elémgurul és kedvemre való, elsősorban hegyi terepesek)
Ezek bennem vannak és ha megtalálom, amiket keresek, meg is tudom csinálni. Ha nem találom meg, akkor elkocorászok, ameddig jólesik a továbbiakban is. És járom a Bükköt… ahogy régen is tettem…Teljes blog itt