Müller Salamon gondosan tette be a
kaput maga mögött. Kerítése fölött végignézett a gondozott portán. Pár nap – mondta a szomszédnak előző este – és visszatérünk, csak alighanem összeírnak bennünket. Szabó szomszéd vállalta, almozza, itatja és eteti a lovakat, felesége locsolja a veteményest, mást nem is kell, széna is, abrak is van elég, a kocsit, a szerszámokat tegnap átzsírozta, átkente, most úgy sincs annyi fuvar, tavasz elején járunk. Müller Salamon Nagy-Czigándi fogatos megnyugodva hagyta maga mögött portáját, felesége és két kisfia után ballagott, szótlanul mentek az iskola épülete felé. 1944. április 16-át írt a naptár. Müller Salamon három nappal később a több mint 300 cigándi zsidóval a vasútállomáson várta a Ricse felől érkező kisvonatot, amely Újhelybe szállítja őket, hogy néhány nap múlva tényleg visszatérjen a falujába. Portája előtt elhaladva hallotta, amint Csillag, a gyeplős és Peti, az ostorhegyes egyszerre felnyerít – megérezték gazdájuk illatát. Ricse felől komótos pöfögéssel futott be a kis gőzös, türelemmel megvárta a cigándi zsidók felszállását, majd elment a vonat, amely aztán senkit sem hozott haza. A feljegyzések szerint a sátoraljaújhelyi gettóból Auschwitzba hurcolt cigándi zsidók közül 228-an ott lelték halálukat, a hazatérők közül pedig néhányan a fővárosban telepedtek le, mások külföldre költöztek, Cigándra senki sem tért vissza. Teljes cikkk a tegnapi Északmagyarban
