Elárulja: most már hívják sokan
az ország minden részéből, hogy menjen tanítani főiskolára, játszani színházba, több fizetést is ajánlanak neki, de ő nem megy.
– Én már Miskolcon maradok. Nekem olyan jó baráti köröm van itt, hogy azzal nem lehet szakítani – indokol.
Aztán Miskolc szépségeiről beszél. Arról, hogy hasonlít Ungvárra, mert Miskolcot is hegyek veszik körül, és kettészeli egy vízfolyás. És hogy az a tapasztalata, hogy itt az emberek befogadóak, de csak akkor, ha valaki bebizonyítja, hogy tud és akar tenni valamit. És hogy Miskolc olyan fantasztikus, mert itt minden van: szimfonikus zenekar, színház és nagyszerű kulturális rendezvények, sorozatok. Jó párnak ő is aktív résztvevője.
De azt is észrevette, hogy a lokálpatrióta miskolciak nem bíznak eléggé magukban, nem értékelik eléggé sokra a várost.
– Miskolcot pedig dicsérni kellene, ahogy ezt más városok lakói is teszik a saját városukkal. Nem azon kell mindig keseregni, hogy hiányzik 10 ezer munkahely, hanem a szépet kell észrevenni – tanácsolja a gitárművész. Cikk a mai Északban
