Embertelenül sokat dolgoztunk, zokszó nélkül. Volt amikor havonta húsz ügyeletünk volt, ami azt jelenti, éjjel, nappal bent voltunk a kórházban, pihenés nélkül. És mégis felemelő élmény volt, mert mindent háttérbe szorított az orvoslás csodálatos érzése. Ugyanakkor ma már azt is látom, ez visszaélés volt az életünkkel. Mit jelent nekem Miskolc most? Talán ahhoz az érzéshez tudnám hasonlítani, amit a most 96 éves anyám érzett, mikor a vasárnapi ebédnél végigtekintett a családján, az öt gyermekén. Látom emlékeimben még ma is rajta a csendes örömet, boldogságot. Azt a büszke érzést, hogy mindez az övé, az ebéd, a légkör, a család tőle származik. Egyszer próbáltam megsaccolni, hány gyermek gyógyításában vehettem részt, és ez a szám a százezret is meghaladta. Nyugdíjba vonulásomkor a munkatársaim tíz vaskos kötetbe szedve ajándékoztak meg az általam végzett műtétek leírásával. A miskolci gyermeksebészet az ország három legjobb osztálya közé emelkedett. Munkatársaimra büszke vagyok. Tehetséges orvosainkból jól képzett, beérett és elismert szakemberek váltak, akik folyamatos csábításnak voltak és vannak kitéve. Gyermekszerető, jó nővéreink több megbecsülést érdemelnének. Sokat jelentett annak idején, hogy Velkey László professzor úrnak sikerült nagy álmát, a Gyermekegészségügyi Központot megvalósítani. Meggyőződésem, hogy koncepció és teljesítmény szempontjából is az ország legjobb gyermekintézménye volt.
Ami Miskolcnak fáj, az nekem is fáj. Fáj, hogy értékes szakembereket veszítünk el. Fáj, hogy nem tudjuk itthon tartani gyermekeinket, és csökken városunk lakossága. De ebben a városban van életerő, és bízom benne, hogy megfordul ez a tendencia. Szemere Bertalan, Herman Ottó városának élni és virágozni kell! Ezért is örülök a város szépülésének, a megújult várnak, az új munkahelyeknek. Ötven év hosszú idő. Voltak tévedéseim magánemberként, orvosként és vezetőként is. Mégis, jó érzéssel teszem le a szikét, az orvoslás gondjait. Rabindranath Tagore ismert mondása: „Aludtam, és azt álmodtam: az élet öröm. Felébredtem, és azt láttam: az élet kötelesség. Dolgoztam és azt láttam: a kötelesség öröm.” Én is ezt vallom. Amit tehettem, megtettem. Miskolc városa ezt díszpolgári címmel honorálta. Akkor, munkavégzésem alkonyán, a kitüntetést egy temetéshez hasonlítottam, ahová pár szál virágot szokás hozni. Ez a cím egy koszorú, amit még életemben megkaptam. Ugyanakkor érzem megtisztelő és felemelő voltát annak az elismerésnek, amit elsőként Kossuth Lajos kapott meg. Köszönöm Miskolc városának.
Szerzőnk gyermeksebész főorvos, Miskolc díszpolgára Dr. Kiss Ákos
