A Szegedi Tudományegyetem rábólintott
az EMMI döntésére, miszerint az egyetem általános iskoláját és gimnáziumát összevonják, és az iskola Ságvári Endre neve helyett ezentúl
Újszászi Ilona, az SZTE szóvivője szerint a „nevet” Szabó Gábor, az SZTE rektora javasolta, miután az intézményfenntartó Emberi Erőforrások Minisztériuma megfontolásra javasolta a Hunyadi János, illetve a Szent-Györgyi Albert elnevezéseket.
Az EMMI-nek a döntéshez ki kellett kérnie az iskolák alkalmazotti közössége, az iskolaszékek, a szülői szervezetek és a diákönkormányzatok véleményét. Ezek a két iskola összevonásával egyetértettek. A gimnázium szülői munkaközössége azonban az Endre nélküli Ságvári nevet mint „brandet” meg szerette volna tartani, de kompromisszumként elfogadta az új nevet is, melyet a többi véleményező közösség támogatott.
A szinte teljes konszenzus azért tűnik furcsának, mivel nem is olyan régen még a kormányt alaposan kiosztó nyílt levelekkel, és több száz fős fáklyás felvonulással tiltakoztak a Ságvári név elvétele ellen. Mostanában ismét szóba került, hogy a Földes nevéhez is hozzányúlnának.
