˝Én 9 éves voltam, a nővérem 12
. Idén lesz pontosan harminc éve. Tudjuk, mi történt a szüleinkkel, mégis van, hogy arra ébredek: De mikor jönnek haza?!˝
Az állam ne öljön! – megrázó szavakkal mondott ki nagyon fontos dolgokat dr. Nagy Zoltán büntetőbíró annak kapcsán, amiről az Európai Parlament csütörtök délután Magyarország miatt tárgyalt. A halálbüntetés felvetése politikailag kifizetődő, de emberileg mély, fájdalmas, szívet tépő kérdés.
Láttuk ezt a bíró szemszögéből, s most látjuk az áldozatokéból. „K. K.” monogrammal aláírt levél érkezett az újságcikkre reagálva; a két betű a kivégzett gyilkos áldozatainak egyik lányát takarja. Ez az érem másik oldala:
– Én kilenc éves voltam akkor, a nővérem pedig tizenkettő. Idén lesz pontosan harminc éve, hogy megtörtént a tragédia. Az eseményeket feldolgozni képtelenség, a sebek olyan mélyek, hogy egy élet is kevés lesz ahhoz, hogy begyógyuljanak. Az egész család sérült benne. Minden testvér, szülő, azóta felnőtt gyermekek élete megbélyegződött. Az ünnepnapok csonkák, míg másnál egy családi esemény örömmel, addig nálunk könnyekkel, zokogással teli. Soha helyünket nem találtuk egy iskolai rendezvényen, az anyák napjára mind a mai napig – pedig anyák vagyunk a nővéremmel mindketten – depresszív állapotban ébredünk; a haláleset évfordulója pedig maga a félelem, a rettegés időszaka. Ezt kitörölni, feldolgozni képtelenség. Bennünk élnek szüleink utolsó mozzanatai, beszélgetésünk foszlányai, és az, amikor kiléptek a házból…
– Azon embereknek, akiknek a családját nem érte bántalmazás, tragédiát előidéző haláleset, nem tudnak belegondolni, mit jelent számunkra ilyen szavakat olvasni. Az igaz, hogy az elkövető kivégzésének ténye sem hozta vissza szüleinket, ettől nem lettünk boldogabbak. Mégis egyfajta megnyugvással tölt el, hogy az az ember, aki ilyenre képes, már nincs köztünk. Nem kell attól tartanunk, hogy egyszer idős korában megrogyva bár, mégis szembejöhetne velünk az utcán. Nem kell attól félnünk, hogy jó magaviseletéért kiengedik a börtönből. Nem kell arra gondolnunk, hogy vannak jó, jobb napjai a cellán belül. Látogathatja családja, érzelmi, gondolati életet élhet. Lehetnek fizikai, lelki örömei. Míg mindezt elvette két dolgos, rendes, tisztességes embertől, és örökre megbélyegezte azok gyermekeit, családját, akik itt maradtunk ebben a mérhetetlen fájdalomban, űrben, örök hiányérzetben.
– Dr. Nagy Zoltán bíró úrnak valószínűleg nehéz volt végignézni az eseményt. Mégis én üzenem, hogy legyenek nyugodt éjszakái, aludjon jól, a lelkiismerete legyen tiszta, hiszen azt a döntést hozta meg, amit – mióta világ a világ – meg kell hozni. Nem élhet olyan ember, aki két egészséges ember életét oltotta ki, és megszámlálhatatlan embernek okozott sérülést, csonka életet!
– Most is azt mondom, harminc év után, hogy tudjuk mi történt, hisz kint voltunk a temetőben. Nagyon-nagy lelkierő kell, hogy kimenjünk. Én egymagamban mind a mai napig erre képtelen vagyok. Szóval tudjuk, mi történt, mégis van, hogy arra ébredek: De mikor jönnek haza?! kisalfold.hu
