Budapesten kívül először Szegeden nyit
központot a Plazmaszolgálat. Bárki nem adhat vérplazmát, a lehetséges jelöltek egészségesek, 18 és 60 év közöttiek, 50 kilogrammnál több, de 130 kilogrammnál kevesebb a testtömegük.
45-ször egy évben
A vérplazma a vér 55 százalékát kitevő, szalmasárga folyadék. Legnagyobb része víz, emellett tartalmaz a gyógyszergyártás szempontjából fontos fehérjéket, többek között véralvadási faktorokat és immunfehérjéket. Véd a fertőzésektől és betegségektől, ezért fontos szerepe van a gyógyszergyártásban.
Mesterséges úton nem előállítható gyógyszerek készülnek belőle. Például a vérzékenységben szenvedők és az immunhiányos betegek számára ezek az életet jelentik – mondta dr. Gyimesi Hilda vezető főorvos, aki hozzátette: az eljárást szakemberek felügyelik, így a kockázat minimális.
Nem ingyen kérik a vérplazmát, költségtérítés címén 3000 forint jár egy alkalomért, orvosi vizsgálattal együtt átlagosan egyórás elfoglaltságot jelent. Ezalatt testsúlykilogrammnak megfelelően maximum 800 milliliter plazmát vesznek le. Más központok Ausztriában egyébként ugyanezért nagyjából 20 eurót, azaz több mint 6000 forintot fizetnek.
Bár a vérplazma két nap alatt újratermelődik a szervezetben, a rendszeres donoroknak mégis 7–10 napos várakozási időt javasolnak két alkalom között. Mivel Magyarországon nincs törvényi szabályozás a plazmaadásra, a szegedi Plazmaszolgálat a német transzfúzióról szóló törvény alapján végzi tevékenységét. A legújabb német szabályozás szerint évente 45 alkalommal lehet plazmát adni, így lesz Szegeden is. Ez azt jelenti, hogy plazmaadásból, bónuszokkal akár 140-150 ezer forintot is kaphatunk. delmagyar.hu
Minden bizonnyal Miskolcon is lesz erre lehetőség, a fénykép a Széchenyi utcán készült.
