Egy ápolóra pedig sok esetben 40-50 beteg jut egy műszakban

unnamed 2 copy copy

Borsod hamarosan ápolók nélkül maradhat.

A folyamatos alulfinanszírozás miatt az összeomlás határán áll az egészségügyi rendszer. A forráshiány miatt a kórházakban nem pótolják vissza a szakdolgozói létszámot, aminek köszönhetően hamarosan ápolók nélkül maradhat Borsod-Abaúj-Zemplén, hangzott el a Jobbik csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Szegedi Judit szerint az ápolói társadalom elöregszik, miközben az ágazatot általános kiábrándultság jellemzi. A Jobbik megyei képviselője elmondta, sokan több másodállás mellett kénytelenek az ápolói hivatást ellátni a rendkívül alacsony bérek miatt. Nem csoda – tette hozzá –, ha egyre kevesebben választják ezt a pályát: az elkövetkezendő tíz esztendőben negyvenszer többen fognak nyugállományba vonulni, mint amennyi a harminc év alatti kolléga. Mint mondta, Jelenleg 10-15 ezer ápoló hiányzik a rendszerből, egy ápolóra pedig sok esetben 40-50 beteg jut egy műszakban. Ez már a betegellátás biztonságát veszélyezteti, véli Szegedi Judit, aki szerint, ha nem történik változás, a rendszer hamarosan összeomlik.

A Jobbik önkormányzati képviselője közölte: május 12-én az Ápolók Nemzetközi Napján segélykiáltásként, feketében vonulnak fel Budapesten az ápolók és az ápoltak. A Jobbik támogatja az ápolásügyet, az egészségügyi szakdolgozókat, így politikusaik, aktivistáik ott lesznek Budapesten is, tisztességes munkáért, tisztességes bért követelve.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű