Egy magyar közmunkást jelölt az Európai Polgári Díjra Ujhelyi István

Egy ózdi születésű közmunkást, a három gyermekét egyedül, mindössze közmunkaforintokból nevelő Kiss Jánost jelölte az Európai Polgári Díjra Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője.
Erről szóló szerdai közleményében Ujhelyi hangsúlyozta: a borsodi szénbányák farkaslyuki üzemének egykori dolgozója kiváló példája mindazoknak, akik tisztes megélhetés és kitörési lehetőség helyett „a fals és zsákutcába vezető közmunka-programban jutnak egyedül esélyhez”, de sorsukkal és kitartásukkal mégis képesek példát mutatni mindenkinek.
Kiss János aktív szervezője és részvevője volt a korábbi éhségmeneteknek, de érdemi szerepet vállalt a Közmunkás Szakszervezet helyi közösségeinek megszervezésében is.
Az MSZP politikusa a jelölés indoklásában kiemelte: Magyarországon a rendszerváltás után kialakult új piacgazdasági környezet miatt közel másfélmillió ember veszítette el a munkáját, kiszélesítve a társadalmi különbségeket és tovább erősítve a szociális feszültségeket.
Az EP-képviselő emlékeztetett arra, hogy a munkanélküli lakosság újbóli munkához juttatása érdekében számos – hol sikeresebb, hol inkább eredménytelen – program indult az elmúlt huszonöt évben, többek között közmunka alapúak is. A 2010-es kormányváltás után a jobboldali kabinet új közfoglalkoztatási, közmunkaprogramot hirdetett.
„A jobboldali kormány által meghirdetett programban a közmunkások nem tartoznak a Munka Törvénykönyve alá, a mai közmunkásokat kevesebb bér, szabadság, jog és továbblépési lehetőség illeti meg” – olvasható Ujhelyi közleményében. A képviselő szerint „Kiss Jánost és rajta keresztül a magyar közmunkások teljes közösségét megilleti az elismerés és a vele járó figyelem”.
Az Európai Polgári Díjat 2008-ban alapították. Olyan, kivételes teljesítményt nyújtó személyeknek ítéli oda az Európai Parlament, akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az EU értékeinek képviseletéhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű