Nagy sikert aratott Kínában egy rangos
modell-világversenyen a miskolci Csapó Placida, a Diósgyőri Gimnázium 17 éves tanulója. Az Elite Model Look nemzetközi versenyről van szó, amely az egyik legrangosabb a világon. Placida megnyerte a magyar fordulót – erről annak idején beszámolt lapunk – így ő képviselhette Magyarországot Shenzenben. Ott pedig bekerült a végső döntőbe, az első tíz közé. A versenyen nincsenek helyezettek, viszont az első tíz modell komoly nemzetközi karrier elé nézhet.
A verseny után beszélgettünk
A versenyen egyébként hatvan résztvevő közül választottak ki tíz lányt és öt fiút, majd a top 15-ből két nyertest. Placida hangsúlyozta, az ilyen versenyeken nem feltétlenül a szépséget keresik, sokkal inkább a különleges karaktereket jó méretekkel, elegáns mozgással.
– Remélni sem mertem, hogy bekerülök a nyertesek közé – jegyzi meg Placida. – Hihetetlen és csodálatos érzés volt amikor meghallottam a nevem, főleg azért, mert elsőként mondták ki. Lányos zavaromban még a koreográfiát is majdnem elfelejtettem, nagyon boldog voltam. Első dolgom volt üzenetet írni a szüleimnek és legjobb barátnőmnek, Gerdának.
Placidáról a mai Északban olvashatnak bővebben!
