Miskolcon, az Avasalja úton felfigyeltek
egy Mercedes 190 D személygépkocsira, melyben egy gyanús személy tartózkodott.
Az egyenruhások ellenőrzés alá vonták a gépjárművet és annak vezetőjét, melynek során kiderült, hogy a gépkocsi tulajdonjogát a 16 éves, vezetői engedéllyel nem rendelkező, fiatalkorú sofőr okirattal nem tudja igazolni, annak jogszerű használatáról pedig a rendőrök kérdéseire összefüggéstelen választ adott, az intézkedés során végig idegesen viselkedett.
Az autó szemrevételezése során a járőrök a vezetőoldali ajtózáron feszítési nyomot láttak, amit csak tetézett a gépkocsi gyújtáskapcsolójának hiányos állapota. Mivel az indítókulcs helyéről hiányzott a zárbetét, így a gépkocsit akár egy csavarhúzóval is be lehetett indítani. A fiú ruházatának átvizsgálása során a kabátzsebből pedig két csavarhúzó is előkerült.
A gépjármű adatainak ellenőrzését követően az egyenruhások felvették a kapcsolatot a tulajdonossal, aki tőlük értesült a diósgyőri háza előtt parkoló autója eltűnéséről.
