A sértettek jajveszékelésére és segítségkérésére felfigyelve megjelent a lakásban szomszédjuk, aki védelmükre kelt, azonban a gyanúsított őt is fejbe akarta vágni a macsétával. Mivel a kezeit felemelve védekezett, a gyanúsított a kezét találta el, majd elmenekült a helyszínről.
A gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését.
Tekintettel arra, hogy a cselekmény olyan kiemelkedő tárgyi súlyú, melynek büntetési tétele 10 évtől 20 évig, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés, így a bíróság álláspontja szerint a gyanúsított vonatkozásában tartani lehet a szökésétől, elrejtőzésétől.
Mivel pedig kezdeti szakban jár a nyomozás, annak a reális veszélye is fennáll, hogy a gyanúsított a bizonyítást meghiúsítaná, megnehezítené, veszélyeztetné vagy újabb bűncselekményt követne el szabadlábon hagyása esetén. Nevezett büntetett előéletű, egy alkalommal volt büntetve, jelenleg három büntetőeljárás folyik ellene garázdaság és más bűncselekmény miatt.
tájékoztatta az eszakhirnok.com-ot Dr. Csillám Katalin
a törvényszék elnökhelyettese.
