Dr. Pásztor Albert, aki most polgármester akar lenni 2010. október elsejével szakmailag is indokolatlan módon megszüntette a Belvárosi Rendőrőrsöt

Vajon melyik párt fog rendet tenni Miskolc

belvárosában? Hamarosan itt a választás és miközben a „kedves pártjaink” a hatalom megszerzésével vannak elfoglalva, megfeledkezvén arról, hogy Miskolc belvárosában az Európa vagy az Antal József téren jelenleg is balkáni állapotok uralkodnak.A hétvégi éjszakák, szinte rémálom az itt lakók számára és már csak a jó Istenben bízhatnak, mert az előző és a jelenlegi városvezetés, eddig semmit nem tett ezeknek a felszámolása érdekében. Dr. Pásztor Albert, aki most polgármester akar lenni 2010. október elsejével szakmailag is indokolatlan módon megszüntette a Belvárosi Rendőrőrsöt, ezzel megnyitva a teret a bűnözés és a balkáni állapotok előtt. Ami azóta is tart, mert sajnos a jelenlegi polgármester Dr. Kriza Ákos se tudott ezen változtatni, pedig ennek érdekében kisebb „magán hadsereget” hozott létre. Miért? Mert az előző vezetés hibájába esett. Mert a sétálóutcán az autóikkal grasszáló rendőrök, a rendészeti járőrök és hozzájuk a térfigyelő kamerák, ( amelyeket néha napján figyelnek ) együttesen sem fogják tudni a kellő eredményt elérni. A hétvégi esténként az autóikból kiszállni nem akaró közbiztonsági szervek, folyamatosan eltűrik a köztéri italozást, verekedést, a kapualjakban történő vizelést, szarást és hányást. ( rengeteg fotó készült róluk ). Így természetes dologgá vált az, hogy nincs megfelelő közbiztonság Miskolc belvárosában ( kivéve a politikai rendezvényeket ). A turizmusról meg továbbra is csak álmodunk az itt lakók meg folyamatosan szívnak. Ezért a belváros lakói, jogosan teszik fel ezt a kérdést,: vajon melyik párt fog tudni rendet tenni Miskolc belvárosában? Gyakorlatilag a belvárosban lakók problémáját a Belvárosi Rendőrőrs visszaállítása oldaná meg, de melyik párt fogja bevállalni? Vagy tegyünk mindent a szőnyeg alá? Mert az előző vezetés is azért számolta fel, mert olyan dolgokat is észre vettek, amelyeket nem lett volna szabad meglátni.

Kanyog Miklós

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű