Hamarosan Miskolcon: Katolikus Társadalmi Napok

Jövő hét pénteken veszi kezdetét a tavaly komoly

tömegeket

megszólító és mozgató Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS), ezúttal Miskolcon. Az esemény

méltó folytatása kíván lenni a 2013 őszén először megrendezett programnak, amelyen 18.000

látogató vett részt a budapesti Múzeumkertben. A rendezvény idei mottója: társak vagyunk az

örömben és gondban, a reményben, a jóban és a rosszban, s főként a bizalomban!

Idén is izgalmas és színes programok gazdag tára várja a szeptember 12-13-án Miskolcra látogatókat.

Kerekasztal-beszélgetések, előadások, koncertek, családi játékok és szakkonferencia adják a keretét a

„KATTÁRS” közel másfél napjának, amelynek kiemelt célja az Egyház válaszainak bemutatása a

társadalom aktuális problémáira, ez évben különös tekintettel a fiatalokat foglalkoztató témakörökre.

A Szent István téren felállított sátrakban

és standokon több mint harminc olyan katolikus intézmény,

médium és civil szervezet mutatkozik be, amelyek jelentős eredményekkel és tapasztalatokkal

rendelkeznek a rászorulók – hajléktalanok, fogyatékkal élők, börtönviselt emberek, kisebbségek –

érdekében végzett munkában.

A szeptember 12-én 15 órakor, a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskolában

kezdődő szakkonferencia (Társadalom és gazdaság: kihívások, lehetőségek, jövőkép) Magyarország,

különösen a miskolci térség jelenlegi társadalmi és gazdasági folyamatait és azokat a tényezőket

kívánja bemutatni, amelyek az aktuális helyzetből kiindulva az élet megőrzésére és továbbvitelére

teszik alkalmassá az érintetteket. Ebben a kérdésben elengedhetetlen szerepet játszik az Egyház

Társadalmi Tanítása, amelynek elveit, mint az életet szolgáló társadalmi és gazdasági rend eszmei

hátterét is megismerhetjük a programon.

Másnap délelőtt 9.30-kor Magyarország Apostoli Nunciusa, Alberto Bottari de Castello szentmisét

celebrál, majd a régiót képviselő fellépők mellett, olyan neves közéleti személyiségekkel,

előadókkal, zenészekkel, sportolókkal és szakemberekkel lehet majd találkozni, mint pl. Pál Feri

atya, José Luque (a Diósgyőri VTK volt csapatkapitánya), Caramel, Kükedi Zsolt hálózatfejlesztési

szakértő, Kiss Ulrich közgazdász, jezsuita szerzetes, Zsóka Ágnes egyetemi docens, Baritz Laura

közgazdász, domonkos szerzetesnővér, Galó Gábor atya a Páterrock papi zenekar szólógitárosa,

közösségépítő, Makkai László görögkatolikus lelkipásztor, pasztorálpszichológus és Dr. Magyar

Balázs pszichiáter és addiktológus.

A KATTÁRS egyházi hátterét a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága

adja Veres András püspök vezetésével. A rendezvény lebonyolítását és szervezését a keresztény

vállalkozókat és üzletembereket tömörítő ÉrMe Üzleti Hálózat végzi, a program tartalmáért pedig a

Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Keresztény társadalmi elvek a gazdaságban (KETEG)

elnevezésű képzésének szervezői felelnek. A Katolikus Társadalmi Napok egyházi védnöke Erdő Péter

bíboros, esztergom-budapesti érsek, civil védnöke Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város

polgármestere. A rendezvény házigazdái dr. Orosz Atanáz, a Miskolci Apostoli Exarchátus püspök

exarchája és Palánki Ferenc, az Egri Főegyházmegye segédpüspöke és érseki helynöke.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű