Kriza Ákos úgy fogalmazott ünnepi beszédében:
a magyar nemzet történelmi emlékezetének legnagyobb szimbóluma a allamalapitasSzent Korona, melyben a magyarság mindenhol és minden időben a magyarság összetartozását és a mindenkori magyar állam létét, fennmaradását látta. Szent István napján tehát különös jelentősége van annak, hogy ma a Szent Korona hiteles másolata ragyogja be a miskolciak ünneplését.
Szent István államalapításának és a korona szimbolikájának egybefonódása a magyar államiságban hosszú évszázadok alatt alakult ki, míg eljutott a Szent Korona-tanig, melynek örök üzenete a magyarság számára: a közösségépítés kötelezettsége, a rend megtartása, és az összefogás ereje. – Szent István legnagyobb hátrahagyott öröksége az, hogy képes volt megteremteni a magyarság új, a maga korában modern államát, ami nem jött volna létre új közösségépítés nélkül.
Az ő vezetésével lett keresztény nép a magyar, s vált részévé annak az európai keresztény közösségnek, amelyhez mindmáig tartozik – fogalmazott a városvezető, hozzátéve: mindig befogadást hirdetett s nem kirekesztést, mert tudta, hogy ez a megmaradás alapja. Szent István tehát közösséget épített, és új államrendet – ez a második örök üzenet, amit az államalapító nyomán a Szent Korona jelképez, mondta Kriza Ákos. Örök jelképe a korona a magyar államiság rendjének, törvényeinek, amelyet bármennyire is befogadó a magyarság, mindenkinek be kell tartani, s a korona nemcsak szimbolizálja ezt a rendet, hanem őrködik is felette – tette hozzá.
Ugyanakkor „a közösségépítés fáradságos munkája” és a rend fenntartásának igénye mit sem ér, ha nincs mögötte erő és akarat – hangsúlyozta a polgármester, hozzátéve: ha ez hiányzik, akkor minden közösség szétesik, ha ez nincs, akkor a rend nem tud érvényre jutni. – Erő és akarat nélkül Szent István nem tud államot alapítani, és keresztény európai magyarságot elindítani történelmi útjára. A történelem viharai közepette a magyar állam és a magyar nemzet akkor tudta sikeresen érvényesíteni saját akaratát, ha erőt mutatott az összefogásban, s kivetette maguk közül az örökös kishitűeket, az örök fanyalgókat, a nemzetet 20 ezüstpénzért mindig elárulókat – fogalmazott Kriza Ákos.
Hozzátette: nagy történelmi fordulatoknál a magyarság csakis a koronához és Szent István szellemiségéhez fordulhat, hogy erőt merítsen belőle. Közösségépítés, rend, erő és akarat – a polgármester annak a véleményének adott hangot, hogy a mai világtársadalmi, globális és európai kihívások közepette nekünk, magyaroknak csak e hármas egységbe szabad kapaszkodnunk.
„A nemzetet megtartó korona szent üzenetében kell hinnünk, s ennek szellemében kell cselekednünk, ahhoz, hogy megmaradjunk a XXI. század kihívásai közepette”, mondta. Az 1990-től felbomlott világrenden belül Magyarország és a magyarság kereste az útját, majd a világgazdasági válság közepette, 2010-ben a nemzet megrázta magát, és a korona szelleméhez fordult. – Összefogott, erőt mutatott és egységet, s nekilátott annak, hogy újragondolja történelmi kihívásait, újragondolja állami és társadalmi berendezkedésének rendjét, s végre húsz év után vezetői elkezdték a közösségépítést. Az örök széthúzók, az örök fanyalgók, az örök megosztók háttérbe kerültek, s végre a nemzet Szent István és a Szent Korona üzenetéből és erejéből merítve elkezdett építkezni – mondta.
„Akiket hagytak az örök viszálykeltők eladósodni, azoknak mi segédkezet nyújtottunk, amit az örök ármánykodók hagytak tönkre menni, azt mi elkezdtük újjáépíteni. A munkával szerzett önbecsülés rendjét visszaállítottuk. S végre a nemzet levegőhöz jutott, s megvetette lábát az új európai rendben. Benne pedig nem feladta érdekeit, hanem megvédte, s küzdött értük” – hangsúlyozta a városvezető. Hozzátette: Szent István és a Szent Korona üzenetét mi, miskolciak is megfogadtuk. Összefogtunk, erőt mutattunk. A romokat eltakarítottuk, lefektettük az alapokat, s ma már elmondhatjuk, hogy mindenütt építkezünk. „És nemcsak a várost építjük, hanem annak közösségét is”, emelte ki Kriza Ákos. – Egyfelől a rend feltétlen megkövetelésével, másfelől az oktatás, kultúra, sport és turisztika fejlesztései által. Nem bezárkózunk, hanem nyitunk. Nem rombolunk, hanem építünk, és ami talán a legfontosabb nemcsak beszélünk, hanem cselekszünk is – fogalmazott Miskolc polgármestere.
Kriza Ákos végül elmondta: Szent István és a korona arra kötelez minket, hogy összefogjunk, erőt mutassunk, rendet teremtsünk, és mindezek által közösséget építsünk. – Erre fogunk október 12-én majd újabb mandátumot kérni! Arra, hogy az építést folytassuk Miskolcon is. Vigyék hát hírül mindenkinek Szent István üzenetét: együtt erősebbek vagyunk! – zárta ünnepi beszédét a polgármester.
minap.hu
