Csöbör Katalin ostorozta a fogyasztói társadalmat

DSC00282 1600x1200

Szent István téren Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, és

Kriza Ákos polgármester mondott ünnepi beszédet. Csöbör Katalin a független és keresztény magyar állam egységének fontosságát hangsúlyozta. Kriza Ákos pedig úgy fogalmazott: a Szent Korona örök üzenet a magyarság számára: jelképezi a közösség építését, a rend megtartását, és az összefogás erejét.

allamalapitas. A magyar hazát a nagyvilágban bárhol is élő magyarok hite, közösségi ereje, anyanyelve és gondolkodása élteti. Én abban hiszek, hogy a magyar nemzet közössége, nyelve, kultúrája nem véletlenül alakult ki, hanem Isteni ajándékként kaptuk – fogalmazott ünnepi beszédében Csöbör Katalin.

Hozzátette, ezek megőrzéséért, a mai és az eljövő hazáért is felelősséggel tartozunk. Mint mondta, augusztus 20-a kitűnő alkalom arra is, hogy megértsük és megértessük a keresztény konzervatív gondolkodásunk alapjait. – Ezer esztendővel ezelőtt őseink keresztény és független magyar államot teremtettek.

Keresztényt, mert érezték, sőt tudták, hogy az akkori keresztény Európa talajába csak keresztény állam tud meggyökerezni. Független államot teremtettek, mert tudták, hogy e nélkül az állam nem tudja ellátni legfőbb feladatát: nem tud megfelelő védelmet és oltalmat nyújtani az országban élő magyaroknak és nem magyaroknak – fogalmazott az országgyűlési képviselő.

A Szent István által fölépített keresztény és független magyar állam azonban évszázadokon át védelmet és otthont nyújtott a Szent Korona minden népének. A honfoglaló magyarok utódainak éppúgy, mint az itt élő más népeknek, akik együtt harcoltak s együtt gyarapították a közös hazát. A történelem során több európai nemzet is elenyészett, ez a veszély még ma is fenyegető. „Miután a magyaroktól Trianonban elvették a történelmi országukat, és 40 év kommunizmus során megingatták őket a nemzeti összetartozásukban is, 1990 után jött az újabb megpróbáltatás”, mondta Csöbör Katalin.

– A rendszerváltás után rövid ideig úgy tűnt, hogy most végre itt az igazi függetlenség és a gazdagság kora. Aztán fokozatosan bontakozott ki a korszak igazi arca. Ennek a lényege az volt, hogy miután a történelmi országunkat és a nemzeti azonosságunkat elveszítettük, most végül le kellene mondanunk az államunkról, a szuverenitásunkról is. Cserébe azt kapjuk, hogy fogyasztói tömeg maradhatunk abban a rendszerben, amely az erőforrásainkat elveszi, és amelyben a vallás, a nemzet, és a család csupán a múlt részei – hívta fel a figyelmet az országgyűlési képviselő. Ennek a pusztító erőnek csak nagyon kevés helyen sikerül a nemzeteknek ellenállni – fűzte hozzá Csöbör Katalin –, mert nem ismerhető fel könnyen, mert ellenállhatatlan csillogás vonja körbe, és egyre sodróbb a lendülete.

– 2010-ben, úgy gondolom, a magyar választópolgárok ezt a Janus-arcú hatalmat utasították el kétharmados többséggel. A magyar kormánynak és az országgyűlésnek azt a feladatot adták, hogy építsék újra a magyar államot, és erősítsék meg a magyarok identitását és összetartozását, ne tagadják meg a keresztény gyökereinket, és biztosítsák a függetlenségünket – fűzte hozzá.

„Haza addig van, amíg magyarok vannak, de magyarok is csak addig lesznek, amíg lesz magyar haza. Óvjuk a magyar nyelvet, és gondolkodást, a keresztény hitet, a határon túl, és szerte a világban élő magyarok életerejét. Isten éltesse a magyar hazát, és óvja a magyarokat” – zárta ünnepi beszédét Csöbör Katalin.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű